Nyár elején valami ősi
ösztön és szükség
hajtja a népes csángó
családokat ki a hegyekre
hol harmatot gyűjt
a korahajnal édes arcbőrükre
és savószagú estéken
miután a nap lefolyik
a Farkasok patakán
a gyermekek összebújnak
friss sarjúban vetett ágyukban
melyen átüt a föld
anyatej-édességű illata
és a kieresztett ingű férfiak
forrótestű asszonyaik mellé
bújnak melegedni
(Ingázó csángókkal kapaszkodik
a kígyózó út... úgy nézik
a domboldalakhoz támasztott
ösvényeket úgy nézik hogy
ha a busz megállna
elindulnának toronyiránt
a hűvös csúcsokra -)