Nyár elején valami ősi

ösztön és szükség

hajtja a népes csángó

családokat ki a hegyekre

hol harmatot gyűjt

a korahajnal édes arcbőrükre

és savószagú estéken

miután a nap lefolyik

a Farkasok patakán

a gyermekek összebújnak

friss sarjúban vetett ágyukban

melyen átüt a föld

anyatej-édességű illata

és a kieresztett ingű férfiak

forrótestű asszonyaik mellé

bújnak melegedni

(Ingázó csángókkal kapaszkodik

a kígyózó út... úgy nézik

a domboldalakhoz támasztott

ösvényeket úgy nézik hogy

ha a busz megállna

elindulnának toronyiránt

a hűvös csúcsokra -)