Róttam a kivilágítatlan sikátorokat, koptattam a macskakövek réges-rég fényesre csiszolt felületét, hallgattam a múlt emlékeinek szivárgó, homályos üzeneteit. Tudtam, hogy valahol ott kell lenned. Téged láttalak egy eltévedt fűszál könnyed ívében, a közlekedési lámpák…
Aki nagyon hű, megtagadtatik: mintha nappali fényben ég a lámpa, a délelőtt hideg kékjén alig érezhetőn üt át a sárga, úgy sejtem csak létemben létedet: egyanyagú a vágy s a tárgya. S hogy elfakult a külső kép, melyet forgatva kétely és emlékezet meddő lángjának…