Megfojtanak, megfojtanak, kígyóznak, mint a szennypatak, sziszegve szólnak szép szavak: hiszen szabad vagy, ó, szabad! Te választottál engemet, te bamba, arctalan tömeg, elszívom lassan életed, nem lesz házad, se gyermeked, nem lesz hazád, nem lesz hited, minden szavamat…

Köszönöm, Uram, ezt a halk zenét, az éjszakai friss levegőt, a csendet, köszönöm, bárhogyan is - az életemet. Tanú lehettem a végtelen egyetlen röpke pillanatában :kipillanthattam a gyorsvonat ablakain. Köszönöm, hogy éltem. A füveket, madarakat, a folyókat, tengereket, testvér…