Mormolnak szelei a fagyos északnak,
A zsindelyre vastag jégcsapokat raknak.
Ellepik a földet sűrű fergeteggel,
A folyóvizeket megkötik hideggel,
Melyeket őszítnek a havak és derek,
Azok a tél fején fejérlő púderek.
Zúzmarás a Bak csillámló szakálla,
Csörög a jég miatt minden szőri szála,
Vége felé jár a didergő december,
Decembert hordoz már minden okos ember.
Szellős volna nagyon az ing s a papucs ma,
Bezzeg becsbe is van a bunda s a kucsma.
A vékony rokolyás leánynak s a pőre
Gatyájú legénynek feláll minden szőre.
A farkasok, a medvék s rókák hébe-hóba
A sűrű erdőbe mennek prédálóba.
A többi állatok merülvén álomba,
Alusznak az ősszel készített alomba.
A madarak nagyobb része elutazá,
Csak veréb, csak varjú maradt idehaza,
Az is a városhoz közelébb szivárog
S a disznótorokba örömnótát károg.
Komor minden, minden szomorúnak tetszik,
Mihelyt a tél borzas csillaga feltetszik.
Mindent öszvebágyaszt és puhít ostoba
Levegő egével a befűtött szoba.
Csupán az örvendő fársáng víg zászlója
Lett az elcsüggedt szív jó vigasztalója,
Mely, víg kiáltással felemelvén fejét,
Ugrál az új havon, nem találja helyét.
Öltözik magára sokféle maskarát,
Ugrós kozák táncra billegteti farát.
Víg ebédeket rak terített asztalán,
Markába pecsenye, kulacs az oldalán,
Táncos szobájába víg muzsikát penget,
Kurjongat s a búnak ádiőt izenget.
Szánkáz, s esik néha olyan is a szánba,
Amilyet nemigen tennének románba.
Követi sok gavar, csirippol utána
Sok öregbírótól irtózó Susánna.