Villámok tört szárnya verdesi ablakom.
Kopog a zápor.
Hallgatom.
Szénaillat és lóveríték,
párálló ujjasok szaga;
mint egy hajó, elindul vélem
ez a modernnek mondható szoba.
Ringat a zápor.
Ködbe süllyed aztán az emlék
föl-fölvetődő partja.
Nyerít egy csikó, majd ráomlik lassan
a fölázott falú pajta.
