Az álom es a vágy biplánján
Szoktam utazni én ma már.
Hazámnak minden tája vár,
Es annyi táj rabságban, árván,
Es oly közel ma sok határ,
Melynek sorompóján a festék
Friss még,
Mint seb, melyet ütött ellenség.
Ó, mennyi szép ó, tarka város,
Dómmal, mecsettel ékesen
Tündöklik völgyön es hegyen.
És mennyi poros, mennyi sáros,
Mégis, magyar táj bánatához
Illő ez, és kedves nekem.
Az egyik szép, mert ott születtem,
A másik, mert szívem hölgye járt ott,
És van
Város, hol még nem láttak engem.
De elmegyek, hiába állít
Tilalomfát ma végzetünk,
És bár napunk most éjbe tűnt,
Meglátom fényben meg csodáit
Minden tájadnak, miket áhít
A vágyam, bár ma elorozták,
S csonka
és béna koldus ez az ország…
Herceg, idegen, aki sorsát
Látod, s hogy a könny óceán itt
S minden szívben harag parázslik
Tudd meg:
 Kigyúl s főniksz lesz Magyarország