Acsargó, veszett farkascsordák,
osztozkodnak a koncokon.
Te vagy a préda Magyarország,
- édes hazám és otthonom.
A történelem viharában
bárkivel szembe szállt hadunk.
“Magyar szúnyog” szív vért a mában,
s ellene védtelenek vagyunk.
Országunk annyi drága kincse,
széthordva már! Nem létezik!
Mert van ki sajátnak tekintse,
- a dolgozó meg éhezik.
Dolgoztunk köröm szakadtáig,
adósságunk meg egyre nőtt.
Nincs jog mi véd, jövőnk nem látszik,
így állunk istenünk előtt.
Birkák vagyunk, gyapjúnk lerágva,
pásztor mi ránk már nem figyel,
zsebét tömi, – a nép meg árva -
s tehetetlen, ha tenni kell!
Egészségünk, lelkünk szakadtan.
Terelgetnek, s megosztanak.
Bégetve, sírva szakadatlan,
s nézve, ki hogyan fosztanak?
Néhányan érzik, tenni kéne!
De mit? Hogyan? És nincs vezér!
Nincsen “király” kit becsül népe,
ki bosszút állhat mindezért.
Tanácstalanság húz a mélybe,
ha így folytatjuk, elveszünk!
Az irányítást vegye kezébe,
a nép, és mentsük NEMZETÜNK.