Ezer erdő zsong bennem ébren
mindent érző levelével.
Ezer rét fűszálával érzem:
hol jár barátom, ellenségem;
tenyeremben fut mind: – tudom,
ki hol jár sok ezer úton,
ki lopakodik ellenem?
– Lépte visszhangzik mellemen.

Ezer lehúnyt pillám alatt
millió rögzített adat.
Ezer húnyt szemmel őrizem,
mit felednek már csendesen.
Míg kötözik a csontokat,
egyengetik a sírokat,
lehúnyom százezer szemem:
– ellenállok: – emlékezem.

Ezer arccal rejtőzöm el.
Arcom viseli százezer,
– és mind mögül én figyelem
előretörő seregem.
Ezer arc: – ezer pajzs elém:
ezer arc mögött várok én.
Hogy összegyűljön seregem:
– várakozom mindenkiben,
szétosztva – mint a szétszedett,
részekint cipelt lövegek.

Ezer nyelven hallgatok,
ezer dologról – mit tudok,
ezer el nem sírt szót tudok,
százezer tilos mondatot,
hallgat ezer átok, szitok,
fogadalmam és összeesküvés:
– fogak között ezernyi kés.

Megszólal miről hallgatok,
beszélni kezd és dalba fog.
Világ hallja e dallamot,
beleborzad és feldobog.
Ezer elhallgatott dolog
kinyítja ajkát és susog,
lába alatt a föld mozog,
nyöszörögnek a friss sírok,
ökrendeznek a zöld folyók,
hörög a kút: – a csonkított
halott sebe felbugyborog.

Nyüszít, sír, miről hallgatok.
százezer nyelven hallgatok.
Piszkos árnyak erdeiben
a horda vonul, nem pihen;
vakkan, szem villan, száll a kés,
pénztől, vértől mocskos a kéz,
őserdők ösztöne üvölt,
kitör: – borzadva vár a Föld.
Hatalom, pénz-éh, babonák,
faj-gőg, vallás, politikák
tüzelt, vad ritusára ráng
újra elvadított hadak
árja: – a gát már átszakad.

Ezer nyelven hallgatok
ezer dologról, mit tudok.

De egyszer még megszólalok.