Kós Károlynak

Õsz nem sodort még annyi lombot,
annyi riadt szót: "Minden összeomlott."

Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.

Ott lent sötét lombot sodort a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.

Idõkbe látó meztelen tetején
tisztást vetett a bujdosó verõfény.

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn fehér sajttal kínált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot.

s tetõit, többet száznál és ezernél-
s titokzatos szót mondtam akkor:
Erdély.