Kedves adományát kötényében vitte,
Vitte kötényében kedves adományát,
Szegények gyereki olyan nagyon várták
olyan áhítattal, Oly kínszenvedéssel,
amelyet jóllakott — szinte el sem képzel.
Elindult útjára szent Erzsébet asszony,
hogy hívek arcára Új mosolyt fakasszon.
Ne aggasszon éhség, a szenvedés többé,
Így akarta Isten — ezt tegye örökké!
S mint találkozék, azzal, ki irigy volt,
s az szinte keményen és zordan rászólt
- Mit viszel Erzsébet? — Rózsás kötényedben?
Erzsébet sápadt lőn s a Szeme sem rebben.
- Rózsát viszek uram, rózsás kötényemben,
Sok, új, piros rózsát, színes tömkelegben
- Mutasd, rivallt az Úr, régi nemes rokon,
kinek a szándékát Isten vette zokon
s ím, halljatok csodát, kinyil a köténye,
száz, illatos rózsa színesül ölébe.
Sok, illatos rózsa! Csodát tett az Isten!
S Erzsébet tovább járt sok, Szegény kilincsen
fordult meg a szent kéz, ő vitt engedelmet,
ezért csoda-tettnek nevezik e tettet.
Áldunk és tisztelünk, drága Szent Erzsébet,
Rózsákkal, s imákkal, így köszönünk Néked.
S téve még Úristen több, újabb csodákat,
melyeknek hallatán elámul a század.
Szent csoda, hogy élünk s Új nyár hoz új rózsát,
S ezen új virágok Erzsébetet áldják!