A tó partján egy csendes zugba'
Úgy szeretek elüldögélni.
Szomorúfűz hajol a tóba -
Oly jól esik szegényre nézni.

Hasonlónak látom magamhoz,
Csüggedve omlék földre ága -
Akárcsak én beteg lelkemnek
Letört, szomorú, fáradt szárnya.

Beszélek hozzá, felel nékem
Zizegve, halkan, szomorúan,
S vigasztalgat, hogy nem is oly rosz
Élni a csöndes mélabúban.

"Megszoktam már, hogy ágam csüggedt,
Majd megszokod te is a búdat:
S vigasztalódsz, ha találsz majdan,
Még náladnál is szomorúbbat.

Lásd, nekem is vigasz, ha látok
Tavasszal fát, mely nem hajt újra:
A halálnál mégis csak jobb tán
A szomorúság csendes útja..."