Sírni szeretnék most, de nem lehet;
és minden porcikám magasba törne,
de nem lehet, letapadok a földre,
hol undok pondróhad körülsziszeg.

Látni vágynám derűs napfényemet,
szép drágámat. Ott lebegnék körötte
édes-boldog sugáron mindörökre-
de nem lehet, szívem megtört, beteg.

Ömlik forró vére megtört szívemnek,
elárad, érzem, s testem egyre bágyad,
és szemeimnek egyre sűrűbb a fátyla.

S titkon borzongva vágyom odaátra,
a ködvilágba, hol a csendes árnyak
gyengéd karjukkal magukhoz ölelnek.