Ma van 276. éve, hogy Rodostóban Ferenc Fiam befejezte földi vándorlását hozzám hasonlóan, keserű száműzetésben… A szatmári békekötést visszautasítva, bölcsen döntött, hogy inkább a száműzetést választotta. Ellenkező esetben meghasonlottságba került volna önmagával és ellentmondásba velem is. Tovább á hűtlenné is vált volna HAZÁJÁHOZ és Hozzátok, a nemzetéhez, ha a bécsi udvar feltételeit fogadta volna el! Hűséges Kamarása, Mikes Kelemen - végakaratának megfelelően -, hamvaimat az Ő koporsójába helyezték. Az elszakításunk után 47 év telt el, hogy csak a koporsóban „találkoztunk”, kerültünk össze.
„Rákóczi halála (1735) után a végrendeletében főkamarásnak nevezett Mikes temettette el urát Galatában; közreműködött szívének és kéziratainak Grosboisba küldésében… A nagyságos Fejedelem éppen nagypénteken, 1735. április 8.-án halt meg.
„Ha volt valami vékony reménysége Mikesnek, hogy meglátja valaha szülőföldjét, az is szertefoszlott a nagy fejedelem 1735. április 8-án bekövetkezett halálával. A hű ember állandóan ott van kedves ura mellett, szívszorongva látja erejének hanyatlását. Mióta Bercsényi elköltözött Rodostóból, egyhangú, szomorú volt az élete, egyik nap alig különbözött a másiktól: valóságos kolostori életet élt a fejedelem, óráról órára meg volt szabva a napi teendő, s Mikes nagy lelkiismeretességgel végzé hivatalát. A kolostori életnek vége lett Rákóczi halálával, de még szomorúbb következett utána: az árvaság. "Az Isten árvaságra teve bennünket - zokogja végtelen fájdalmát Mikes -, és kivéve ma közülünk a mi urunkot és atyánkot"...
Olyanok, mint a nyáj pásztor nélkül. "Rendszerént - írja 1735. május 17-én - mennél inkább távozik az ember a keserűséget okozó októl, a keserűségnek súlya annyival inkább könnyebbedik, és az idő lassanként mindent elfelejtet velünk. És mennél távolabb legyen az ember valamitől, annál kisebbnek tetszik. De itt nem úgy van; mert úgy tetszik, hogy nevekedik és nem kisebbedik az urunk után való keserűségünk.