Égő szemmel, befelé sírok,
nem áztatják arcom könnyek,
csak a torkomat marják végig,
a csendes, néma zokogásom,
elhal bennem, nem ér el az égig.

Bujdokoltam a hegyek között,
rejtett erdő, nádas, berek,
szívemben fájó csend üvöltött,
mikor a halottaink felett,
Segesvárnál a szél sírt, süvöltött.

Az édesanyám imádkozik,
visznek már a vesztőhelyre,
a hóhér kötéllel vár engem,
mert szabadságra, boldogságra,
vágyott az én szittya magyar lelkem.

A vérrel öntözött rögök közt,
nem veszett el mégsem minden,
majd újra ezer élet támad,
mert ránk tekint az Isten mégis,
és megáldja édes, szép Hazánkat.