Ebből a földből alkotta testem,
Az Örök Atyám, ki maga a Szeretet,
Lelket is lehelt belém és lettem,
Teremtett ember, ki magyarnak született.

Itt verte gyökerét életem fája,
Magába szívta a haza ízeit,
Bármily’, zord idő köszönthet rája,
Gyökerét nem éri, csak az ágait.

Szent magyar rögök tápláltak engem,
Bennem egyesült az őseim vére,
S összevegyülve kavarog bennem,
Hunornak, Magornak testvérisége.

A világnak lehet száz csodás tája,
Idegen nekem és sohasem vonzott,
Mert kinek e földből hajtott ki fája,
Más földjén nem lelhet valódi otthont.

Mindahány sejtem és csontom felszívta,
Az édes anyaföld mézes zamatát,
Egy véle szívem lükető ritmusa,
És lelkem átöleli örök határát.

Földünket elvenni senki sem tudja,
Ha kivágják is az életünk fáját,
A gyökerek megannyi új sarjat hozva,
Istennel védik e Szent Magyar Hazát!