Valahol messze szól a zongora.
Bús régi nóta lágyan száll tova.
És mint az álom, mint a sejtelem:
Egy régi érzés meglep hirtelen.
A lelkemen minthogyha átsuhanna
A rétek lelke, az erdők sugalma.
Ah, szárnyra kelt az erdő, rét, halom,
S besurrant hozzám a tárt ablakon.
Valamit suttog bús akácfalomb.
