"...Mit tudott? Csak azt, hogy az érzelem dolgaiban nincs tanács. Ezt
én is sejtettem, homályosan. S mikor ott ültem szemközt vele,
rosszkedvűen érezt em, hogy ez az út hiábavaló volt. Egyáltalán nincs
"tanács" az életben. Minden megtörténik, ennyi az egész.(...) Különös
érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett,
ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy...(...) Tegnap még
mindez valószínűtlen volt, lebegő és értelmetlen, s egészen más volt a
valóság. Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy
telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe
és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben
örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik
kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De
eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre
észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha
szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar,
és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen
laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas,
semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz
bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a
tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki
rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked..."