Sikoltoztam, mint az a pöttöm
Madár, mint az a rozsdafark,
Ki egykor kéményembe költött,
S hogy tüzet raktam, megzavart

Ösztönével beszállt a házba,
Körülrepdesett, és vadul,
Már-már sikítva kiabálta,
Hogy irgalom, hogy füstbe fúl,

Hogy oltsam el a tüzemet, mert
Megfúlnak fent a fiai...
Visítottam, ahogy csak ő tud,
Csak állat tud visítani...

Rimánkodtam. Öt kontinensen
Szállt át a hangom: emberek,
Nézzétek, baj van a fiammal,
Siessetek, segítsetek.

Reátok bízom - ordítottam -,
Vigyázzatok reá, hiszen
Ettől függ kedvem és bizalmam -
S nem hallgatott rám senki sem.

Kedves fiam, tüzek lobognak,
Füst száll, végzettel viselős.
Nem bízom én már senki másban,
Magadra bízlak: légy erős.

Erős légy, vészeld át, viseld el,
Ameddig mód van tűrni - tűrj.

S ha nincs már mód, még ott a szárnyad,
Ott van még óriási szárnyad:
Feszítsd ki bátran és repülj.