Karácsonyra készült az osztály. Izgatottan sutyorogtunk a szünetekben. Meséltünk az álmainkról, vágyainkról. Mi- mindent kérünk majd a Jézuskától. Nem jártam gazdag osztályba, de volt egy- két gyerek köztünk, akiknek még az a kevéske sem jutott.

Egyik szünetben, egymásra licitáltunk a szebbnél szebb kívánságokkal, felfigyeltem arra, hogy az egyik lány félrehúzódik és nem nyüzsög, zsibong velünk. Szégyenlősen lehajtotta a fejét, félrevonult.

Olyan tapintatosan tette, hogy senki sem figyelt fel erre.

Fogalmam sincs én miért vettem észre? De ettől a pillanattól figyelni kezdtem őt.

Párszor megpróbáltam közénk csalni, de nem jött.

Majd eszembe jutott, amit a Mama mondogatott mindig. A szegénység nem való kirakatba. Az igazán szükségben levők nem mutatják mekkora a baj. Csendesen viselik életüket.

Majd végre leesett a tantusz. Nem akarta hallani, mi mindenből marad ki. Nekik nem erről szólt a karácsony. A szeretetről nem beszéltek, hanem megélték, nem nyaggatták anyukájukat, hogy mit kérnek karácsonyra. Sokan voltak testvérek. Tudták nem megy. Ezért, azzal segítették, hogy csendesen úgy tettek, mintha álmaik sem lennének. Így az Édesanyjuknak nem fájt a szíve, hogy nem adhatja meg a gyermekeinek azt, amire vágynak.

A csendessége volt, ami magával vitt meseországba.

Otthon elmeséltem Anyának, hogy segíteni szeretnék, de nem tudom mit tegyek? Anya azt mondta egyedül nem tudok segíteni, de ha mindenki bevinne valamit, aminek ő örülne, akkor együtt talán igen.

Megbeszéltem a többiekkel is az ötletet, na meg az osztályfőnökkel. Ugyanis Anya figyelmeztetett nem szabad , hogy kiderüljön mit is szeretnénk. Jézuska elfogadja, az ajándékokat, de az ő feladata, hogy a segítségünk a fa alá kerüljön. Amióta világ a világ ez az Ő dolga. Így bevittünk mindent a suliba, írtunk egy levelet a Jézuskának, hogy segítsen nekünk! Vigye el az ajándékot a világ legcsendesebb osztálytársának.

A levelet az osztályfőnökünknek adtuk, hogy tegye az játékok és egyéb hasznos dolgok mellé. Itt biztosan megtalálja a Jézuska és elvisz mindent a gyerekeknek.

Úgy is lett. Elvitte.

Bennünk örök hit, szeretet alakult ki a csodák iránt.

Aztán felnőttünk , nekünk is gyerekeink lettek.

Egy nap Anna a suliból hazajött és lázasan rendezkedett. Kérdésemre, mit pakol azt válaszolta, a ruháit, játékait osztja el, mert neki túl sok van. Először nem értettem a dolgot .

De Ő csak erősködött, hogy neki, ennyi minden nem kell. Majd az egyik babát sokáig nézegette. Nem akaródzott betenni a többi motyi közé,de ez volt a kedvence a barátnőjének, amikor nálunk játszottak. Így azt gondolta neki adja. Viszont neki is ez a baba volt a legkedvesebb. Nem hagyott nyugodni a dolog. Majd nagy nehezen kinyögte. A barátnője elsírta magát az iskolában, amikor megkérdezte a tanítónéni mit kér karácsonyra?

-Semmit.- jött a sírós válasz.

-Miért nem?

-Nálunk nem jön a Jézuska. Nincs pénze. Nekünk karácsonyfánk sem lesz. Már zokogott is.

Anna nagyon szégyellte magát, hogy nekünk meg mennyi mindent hoz. Ezért azt gondolta, majd ő odaadja a játékait , meg mindent, akkor a kislánynak is, a testvéreinek is lesz ajándéka.

Nagy nehezen megnyugtattam. Együtt írtunk levelet a Jézuskának. Megkértük, hogy az osztálytársaknak engedje meg , hogy bevigyék azokat az ajándékokat, amiket a gyerekek a barátjuknak szánnak.

Így mindenki vitt minden szépet, ami csak módjában volt.

Végül egy karácsonyfa is került és sok- sok finomság.

Annyi, hogy kisbusszal vitte a Mikulás az ajándékokat el nekik. Igazi Mikulás volt. Szépen mindent lepakolt a kapujukba, majd csöngetett. A gyerekek 6-an szaladtak elé. Hitetlenkedve nézték a sok csomagot. Anyjuk és Apjuk sírt. A Mikulás segített bevinni a sok ajándékot, majd csodafurgonján eltűnt. Oly hirtelen ahogy jött.

A gyerekek örömmel látták, hogy kis barátjuk kivirult.

Zsófi is becsomagolta a holmiját 5 évesen. Az volt a különbség, hogy ő mindent amije csak volt.

Istennek felettébb humoros és bőkezű napja lehetett, amikor Zsófit teremtette.

Így már tudtuk mi a dolgunk, hogy a csodát tovább éltessük bennük, velük.

Kellett nekik ez a csoda, hogy mire felnőnek ők is igazi Mikulások, Angyalok legyenek. Hogy legyen Hitük.

Hát, ezért vagyok én igazán szerencsés, mert háromszor is megélhettem a csodát. Ma már tudom, hogy a gyerekeim igazi angyalok, akik szintén arra születtek, hogy a mesét tovább éltessék.

Ma, amikor az öröm gyertyáját meggyújtottuk elmeséltük ezt a két mesét . Együtt emlékeztünk a gyerekkorunkra és azokra akik oly fontosak voltak nekünk. Igazi öröm járta át a szívünk.

Na és az orrunkat megcsapta Apa bejglijének illata.

Értünk csinálta, nekünk. Szépen telt ez a nap is. Lassan itt van a karácsony. Adventi készülődésünk a végére ér. Szeretettel töltekeztünk és reméljük kitart majd a szűkös napokon ez a sok jó , amit most összegyűjtöttünk a szívünkben!