Van valahol egy tanyám, ami nekem minden.
Itt ringatott jó anyám régen: itt születtem.
Van valahol egy patak, régi játszótársam,
s valahol egy csöndes utca: ezen mindig haza jártam.

Egyszer aztán messze mentem, talán mert ott jobb` szerettem,
vagy talán mert a sors hozta, kóboroltam vándorolva!
Zajos vidék, zsúfolt város, ott éltem tovább világom,
éltem örömöm, bánatom, éltem életem - városon.

Megtörtént, hogy sokszor onnan vissza-visszakívánkoztam,
vissza a csöndes tanyára, a régi játék világba.
Mikor újból válnom kellett, szívem majd hogy meg nem repedt,
szülőfalum édes lánccal magához vont, nem engedett.

Mert más ott a sárga ősz is, szebben süt a napsugár is,
és a patak csobogása emléket őriz magába.
Visszahoz egy nyári estét, gyermekkorom legszebb percét,
visszahoz egy kis világot, visszahoz egy boldogságot.

Aztán megkondul a harang, az a gyönyörű csoda hang
és ilyenkor újra látom, nincs szebb, mint az én világom.
Ha e hangot hallom szólni, Vadasd harangjait bongni,
Érzem, ismét gyerek vagyok, s megmaradni így akarok!

Hallom, ismét súgnak a fák, bókol, köszön minden virág,
dalos madár nekem dalol, a szívem mélyéig hatol,
Szivárványszín ábránd-köddel boldog érzés körülölel.
Édes otthon fogadj hát el, hozzád jöttem nagy örömmel.

Hazajöttem, itthon vagyok! Ugye látszik? Boldog vagyok!
Nincsenek korlátok s határok, álmomban is visszajárok!
Köszönöm, én kis tanyám, a sok boldog évet,
köszönöm az életet, köszönök minden szépet!

Istenem, áldd meg a székely népet, adj nékik erőt s jó egészséget.
Széttépett sorsok, megfakult álmok, - építs nekik egy szebb világot,
teljesítsd a leghőbb kívánságot, hogy emberségben, hittel, élni akarással
- könnyek nélkül tele boldogsággal - ne kelljen harcolni a holnappal, a mával,
hogy viruljon még sokká a nemzet, s unokáink is ismerjék a rendet!
Istenem, add meg nekünk e szent kegyelmet!