Porból lettem, s egykor porrá leszek,
Elhamvasztva hull alá majd a testem.
Új életet többé már úgy sem veszek,
Az Úr bocsássa meg ezernyi vétkem.


Mert bűntől árad a keserű fájdalom,
Az Isteni Ige engem szíven talál.
Eltűnt most már a mennyei szánalom,
S a bűn zsoldja lesz a szörnyű halál.


Mert ne mond, hogy a halál igaztalan,
Minden ember örökké csak a bűnben él.
Az én lelkem még mindig vigasztalan,
Mert az örökké való kárhozattól fél.


Mert nehogy a hamvamat megriaszd,
Csöndes legyen az a sötét kripta.
Az életbe egyszer majd te is belehalsz,
Ott lobogjon a kezedben a gyertya.


Fiatal testet Teremtőmtől többet nem kérek,
Porból épült testemet az idő égette fel.
Hamvamat messze elkerüli a bűn és a vétek,
Túlvilági élet most örökké jegyezz el.