Most kint ülök éjjel a végtelen pusztába',
előttem tűz pattog szikráit elhányva,
forgó táncát nézem,
égő létét vérzem
sok-sok fahasábnak.
Itt vagy, kitalállak,
tűzben táncol lényed izzó akarása.

Parttalan sóhajom szítja a lángokat,
képzetem ébren tart, élő fény látogat
puha ágyad mélyén,
helyemet ha kérném,
fonj körül kezeddel.
Percre se feledd el
tűz vagy, és szertelen szívemben áldozat.

Szálljatok fel szikrák, izzó arcú képek,
táncoljatok felhők rongyos szélén szépet,
hanyatt fekve élem
idevágyott képem
ott fenn az égbolton.
Lelkem ha kioltom
belőle fényedet soha ki nem téped.

Végtelen mezőkön lángot táncol tested,
én idézlek ide, ezt nem Te kerested,
mégis, vágytól hajtva
űzd a szívem, rajta,
végtelen mezőkön
sorsommal időzöm,
elemésztesz, tűz vagy, nevess, de ne vess meg.