Én várom azt az éjszakát,
mikor álmából felriadva
a lelkiismeret magát
sietős hévvel összekapja
és elszalad a házakig,
ajtón és ablakon bezörget -
meghallja aki bent lakik,
s lerúgja magáról a csöndet.

Födetlenül, a csönd pehely-
paplanával már nem takarva
didergőn és kapkodva lel
az este széthagyott szavakra
s ajkára gyűjti végre mind,
hogy eltökélt beismeréssel
tisztán kimondja szó szerint,
amit a tisztesség igényel.

Nem lehet várni reggelig
azzal, mit éj érvényesíthet,
az alkalom gyorsan szökik,
akár a pillanatnyi ihlet,
gyalázatban hagyhat hamar,
hogy mindent elnapolna benned
a csönd, amely puhán takar
s takarna sírig is.
Ne engedd.