- Ugy-e, édesapám, mikor a sziklát
Véres zivatarban villámok hasítják,
Viharok ráütnek, habok ráomolnak
S mégis szikla volt ma, kőszirt marad holnap.
S ha a századok sem tudják porrá tenni,
Sziklánál erősebb nincs is talán semmi?

- Nem, fiam, ott nem lelsz sem érzést, sem eszmét...
Csak makacs a szikla: az erő nem ez még.

Akkor édesapám, az a hősi ember,
Aki egymaga győz gyilkoló sereggel.
Küzd, ha hősi teste csupa vér, merő seb,
Ugy-e, a világon az a legerősebb?

- Nem fiam, nézd a föld valamennyi hősét,
Mind csak bátor ember. Ez nem az erő még.

- Hát a zsarnok, apám, ki népeket tör le,
S előtte mindenki csak térdeplő törpe,
És amerre halad, hervadás a lábnyom.
Ő a legerősebb ezen a világon?

- Fiam, bárha a föld mind neki teremne -
A zsarnok hatalmas, erő nincsen benne...

- Édesapám...akkor nincs is erős ember?

- Kedves kicsi fiam...Egy bús őszi reggel,
Kicsi gyermek voltál, sápadt, apró, gyönge,
Az édesanyádat temettük el csöndbe.
Szép sápadt arcával, fekete szemével
A betegágyadnál lelte minden éjjel:
Kétes hajnalórán lázas álmod leste -
Virrasztó imáját hallgatá az este.
...Téged sötét árnyak hallgatásra vártak,
S ő elébe állt a hideg halálnak.
Virrasztva, ápolva, ringatva becézett,
S halovány arcodra visszatért az élet.
Őszi napsugárra már te ránevettél.
...Őszi sötét felhő könnyeit kisírta,
Édesanyád akkor roskadt le a sírba.
Nem volt erős szikla, nem is termett harcra,
Hervadó virág volt szelíd sápadt arca,
Maga hunyó napfény, - porba tépett nádszál...
S mégse volt nagyobb hős az édesanyádnál...
...Tudod már fiam, hogy az erős ki lehet?

- Tudom édesapám: aki nagyon szeret...