Óh késő kertek nyugtató, szelíd
Nyugalma! Lám, megjött az ősz megint:
Rázza a szél a fák leveleit
S a szívre halk, futó bánat legyint.

Futnak az évek! Alig élted ím
S tovarepült a hév nyár hirtelen,
S míg búsan bolygasz sárga romjain,
Viszi új nap azt is könyörtelen.

Fut, tovalebben a csalárd öröm,
Emlékben, ha marad a dús, a szép,
Minden úgy perdül a nagy színkörön -
Míg jön megint a kedves, régi kép.

Mint hullám hullámra, vonul az ősz
A nyárra: s az megállást nem talál: -
Lágy futamban tán éppen így kergetőz,
S ily bohó játék az élet s halál!