Körülöttem magas falak,
kőbe zárt sok fájdalom,
ősi titkok ólálkodnak,
a perc lassan vánszorog.

Múlt szelleme bújócskázik,
rejtélyeket tartogat,
misztérium játszadozik,
átjár hűvös fuvallat.

Néma erőd tanúskodik,
megállt idők bástyáján,
itt rekedt múlt árulkodik,
kőoszlopok oldalán.

Lábnyomok a levegőben,
visszafojtott sóhajok,
végtelen zord messzeségbe,
bús kiáltott óhajok...

Sötét erő settenkedik,
néma kövek tövében,
hogy bírom ki virradatig?
Rám törnek az emlékek...

Amott rezeg határtalan,
pislákoló gyertyaláng,
kísértet, vagy csak egy galamb,
mely lebeg a vártornyán?

Törékeny, finom szövésű,
fehér fátyol lengedez,
elvarázsol lágy, gyönyörű
pillanatnak éneke.

Leszáll a béke órája,
lantot penget gyermeke,
örök létek ódon vágya,
álmot sző két szememre.