Keresem utam néha meg-meg állok,
elidőzök egy-egy állomáson,
aztán a hiányt érzem egyre,
tudom tovább kell menjek.

Keresem a jót, a szépet,
de az élet félreértett,
csak a csúfat adja nekem,
hogy búra hajtsam fejem.

Földre estem megalázva,
egyetlen szóra várva,
de körülöttem néma csend,
ki most lát kárörvend.

Senki nemulasson rajtam többet,
hogy szívem-lelkem összetörve!
Mosollyal takarom szívem fájdalmát,
vidám dallal lelkem bánatát.

Utamat rendületlen tovább keresem,
bár néha-néha még elesem,
felemelt fővel felállok,
s egy újabb állomáson megállok.

Egyszer véget ér az utazás,
hol lelkemen lesz megnyugvás,
már nem kell onnan tovább lépnem,
úgy érzem majd hazaértem.