Meg se várja a felkelő napot,
Zsuzsi kezdi az első szólamot.
Előbb álmosan, halkan, panaszosan,
aztán egész szívvel, cifrázva hosszan.
Fölkelek érte, viszem Emmi mellé,
elcsöndesedik szépen az anyja mellén,
a tejet nyögve, szuszogva nyeli,
ízlik a reggeli.
Utána rögtön jön a másik:
Andriska is ágyunkba mászik:
és mint az orkán,
süvölt nyomán két borzas kis boszorkány.
A kétszemélyes fekhely,
a hitvesi ágy megtelik gyerekkel.
Keres magának mind egy csöppnyi fészket,
és felcsendül a hajnali karének:
Kossuth-nóta, úttörő induló.
A hangok, mint a hullámzó folyó,
rajta az ágy
vidám, zenés kirándulóhajó.
Ha ez nem ad boldogságot, mi ad?
Miféle képzelt veszélyek miatt
féltek hajóra szállni,
hajadon lányok, nőtlen férfiak?