A sírás a gyengék szenvedése,
az erőseké a csendes magány.
Ha a fájdalom könnye csak fojtogat,
de nem tör a felszínre utat,
úgy bánatod nem csupán büszke sérelem,
lelked gyásza, szíved sivár magánya az,
agyadat elöntő félelem.
A sírás a gyengék menedéke,
az erőseké az őrjítő magány.
Nem szólni, nevetve sírni könnytelen,
cipelni lelkedben a terhet szüntelen.
Átérezni a fájdalmat mélyen,
kinek nem sajátja erre képtelen.
Keserűn csalódik ki a gyógyírt
magában nem lelvén,
keresi másokban, könnyekben.