Bolyong ?, visszajár ?, jelez ? A Szentírás egyértelműen azt tanítja, hogy a lélek a halál után Isten elé vitetik és sorsa fölött döntés születik (Préd.12:9; Zsid.9:27; Lk.16:26; 2Kor.5:8). A halottak lelkei egy meghatározott helyen töltik a feltámadásig hátralévő időt (Hádesz v. Seol). A bibliában több megjelölést is találunk ugyanarra az állapotra, ugyanarra a helyre, amelyik a halottak birodalmának egyik része. Ide kerülnek a földön megtért Krisztusban hívők lelkei, akik ott boldogok, nyugodtak. Várják a boldog feltámadást. A Hádesz másik részét Jézus pokolnak nevezi, ahová azoknak a lelke kerül, akik a földön elutasították Isten bűnbocsátó kegyelmét. Nem hittek Krisztusban, mint Megváltójukban, Szabadítójukban. Nem születtek újjá. A pokolba került lélek szenved. Szenvedését az okozza, hogy emlékszik bűneire, gyötri a lelkiismeret. Látja, hol rontotta el életét és az örök sorsát, s tudja, ezen már nem változtathat. A pokolban lévő lelkek látják a paradicsomot, amit örökre elvesztettek, s rettegésüket fokozza, hogy hozzátartozóik is oda kerülhetnek, ahol most ők vannak. A pokolban lévő lelkek nem várják a feltámadást. A Hádeszből a feltámadás napján kijönnek a lelkek, és végső sorsukra mennek, feltámadott testben. Vagy örök üdvösségre, vagy örök kárhozatra. Hogy ki hová megy az a testi halál pillanatában már végleg eldől. A pokolból nincs visszatérés, átmenet a Paradicsomba. Erről világosan ír Lukács (Jézus szava nyomán) A gazdag és Lázár történetében (Lk.16:19-31). A lélek sorsa tehát a halál után végleg megpecsételődőtt. Ez válasz arra kérdésünkre is, amit gyakran feltesznek: Tehetünk-e valamit a halottak érdekében? Isten írott igéje alapján nyugodtan mondhatom: Semmit sem tehetünk! Nem hihetünk helyettük, nem tudjuk sem, megfizetni, sem kiharcolni üdvösségüket. 


A viszontlátás fogalma azt a reményt foglalja magába, hogy egyszer majd minden családnak lesz egy boldog találkozója a túlvilágon, ahol újra fogjuk látni szeretteinket. Ilyen nagy és általános - minden emberre kiterjedő viszontlátásról a Biblia nem ír! (Viszontlátáson természetesen testi viszontlátást kell érteni, amire a feltámadáskor kerül majd sor.). A kárhozottak viszontlátása mindennek elmondható lesz, csak boldognak nem. A hívőknek pedig 100-ad rangú kérdés lesz ez a mellett az öröm mellett, hogy Jézussal találkozhatnak, vele lehetnek közösségben.
 

süti beállítások módosítása