Merengő arccal üldögél a hold
A láthatatlan Csóványos felett.
Az ember felnéz és feled.

A hold körül a lámpás csillagok,
Lába előtt a hallgató hegyek,
És szőnyege, a rengeteg.

Az ember néz és hallgat, mint a hold,
És Isten-adta érzékein át
Éli az élő éjszakát.

Mert minden él és minden elmerül
A kék-ezüstös égi tengeren,
Innen és túl az emberen.

S mint alvó kisded ajakán a tej,
Az ima gyöngye ajkamon remeg.

Hold és hegyek, erdők és csillagok,
Fogadjátok be testvér lelkemet.