Az ifju ferencesbarát
cellája magányán görnyed,
olvasván régi varázsigét,
a Pokoltörvény cimü könyvet.

S hogy az óra éjfélt kongatott,
az ifju barát nem állta,
az ajka fehérült, szózatot
intézve az alvilágba.

„A legszebb nőt, ti szellemek!
Hozzátok fel ma a mélyből,
és életet leheljetek
bele, kedvem rajta hadd épül!”

S elhangzik a szörnyü varázsige,
és teljesül a kivánság,
a szegény elhunyt szépség közelít,
vonszolva halotti uszályát.

Tekintete bús. És sóhaja száll
fájó hideg kebelnek.
A halott nő a baráthoz ül
némán egymásra merednek.

Tandori Dezső fordítása