Hová kis viz ollyan sebessen,
Hová sietsz ollyan szivessen?
A virágok, kik rád hajolnak,
S mintegy csókjaidért bókolnak,
Nem tartóztatnak egy cseppet is
Sőt még kerülgeted őket is.
Apró cseppek! csillapodjatok
Szörnyüség az amin omlatok
Vagy tán ti is felhevültetek,
S velem egyformákká lettetek?
Mégis, hogy egymást felleljétek,
Nem szükség hogy így kergessétek,
Ha ama kis malmot éritek,
Ott egymást majd ölelhetitek,
Mátkátokat ott csókoljátok
S a zubogón úgy bocsássátok
Amellyen midőn lerepűlnek,
Sok apró ködöcskéket szűlnek.
Óh ha ti is igy kivánkoztok,
Tudom hogy engem sem átkoztok,
Kinek a legfórróbb szerelem
Egésszen megfőzé kebelem.
Ó miket biznék én reátok,
De már elöllem elfutátok
Ti egymást hancúzva űzitek,
S panaszimat nem is értitek.
Könnycseppjeim kiket még lelek,
Menjetek el hát ti ővelek
Majd a malomnál megálljatok,
Kerekére le ne fussatok,
Ott várjátok meg kedvesemet,
Ki öli s éleszti szivemet.
S ha vizet merit korsójába:
Fussatok bele hamarjába,
S ha inni felviszen szájára:
Csepegjetek szép ajakára.
Onnan lejjebb-lejjebb menjetek
A titkai közt enyelegjetek
A míg nyájasan csiklándozzátok,
Szivébe ezeket sugjátok,
Hogy egy bájoló tekintete
Minden nyúgodalmam elvette
S megfosztott legfőbb vagyonomtól
Elszakasztván szabadságomtól.
Mondjátok hogy e nagy kincsemet
Se kérem vissza csak engemet
Tartson hivének annál fogva,
S nézzen egyszer rám mosolyogva.