Csip-csup szántóföldek között
kanyarog ez a kis patak,
szűk völgye zöldel akkor is,
mikor a tájék sivatag.
Pedig sivatag akkor is,
mikor virágzik és terem:
az irigység, a kapzsiság
osztozik rajta szüntelen.

Csip-csup szántóföldek között,
mégis kedvére kanyarog,
kötekedik a kis patak, -
itt is, ott is egy-egy hurok...
A föld éhes kis urai,
be örömest beszántanák!
De nem lehet. S amerre fut,
vígan terem a sás a nád.

Vígan terem a sás a nád,
sarjad a fűzfa, nő a nyár,
nádasban és lombok között
fészkel, dalol a kis madár.
A fák alatt édesdeden
pihen a fáradt arató.
Gyökereken a kis patak
csobogása oly altató...

A kis patak szűk ártere
a legáldottabb legelő,
hol kaszaélre nyáron át
a legkövérebb sarjú nő.
Elnyomóit a kis patak
csupa jósággal fizeti:
Hogy néha árad és kicsap? -
Természetes joga neki!

De minden árkot befogad,
vezeti a vadvizeket.
Ha olykor felleg is szakad,
s nem bírja a felesleget, -
segítsen a föld művese,
ásson neki mélyebb medert,
szabjon kényelmes árteret,
hisz tőle annyit elperelt!...

Ő a nagyságról álmodik,
folyót keres és folyamot,
tengert keres a kis patak,
amint a kisgyermek, futva fut
anyja felé, s mint ifjú hős,
keres szerelmet vagy halált, -
nyugtalan, mint a testbeszállt
lélek: keresi önmagát.

A végtelent a féktelent
szomjazza folyvást, szüntelen,
a kis patak, s ebben rokon,
ebben oly egytestvér velem,
s a türelemben itt alant,
csip-csup szántóföldek között...
Köszöntelek, te kis patak,
mint üldözöttet üldözött!