Vén fa árnyékában
Forró meleg nyárban
Megpihenni de jó!
Ki e fát ültette,
Áldassék érette
A kedves nagyapó.

Volt még csak apóka,
Mikor a diófa
Ide ültetődött,
Sokat öntözgette,
Meg-megállt felette,
Míg megöröklődött.

Miért Istent kérte,
Örömét megérte
Gonddal ápolt fának:
Sokszor ült alatta,
S vele víg csapatja
Sok szép unokának.

Vén fa árnyékában,
Forró meleg nyárban,
De sok mesét mondott!
És amig mesélte,
Hófehér fejére
Hajlottak a lombok.

Hej, szép napok voltak,
- Mi kár, hogy csak voltak! -
Hol van nagyapóka?
Pihen már sírjában,
Nem fa árnyékában,
S nincs mese azóta...