Kemény harc, nehéz az ember terhe.
Nem bírom már!- sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
Hogy a keresztre miért volt szükséged.

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
Ha olyan nehéz terhet cipel?

Amikor elindult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öröksége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út, én Istenem?
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
És leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
Ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasra emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit nem ért.
Fogja botját és indul vánszorogva,
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlás estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon,
Míg végre elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja
Útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezébe vándorbot, vállán keresztje
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Eőre! Föl!
A messzi cél, mint csillag tündököl.

Hőség tikkasztja, keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki,
Súlyos terhét ott leteheti.
S ahogy tovább indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
" Olyan súlyos keresztet cipel,
Jobb ha belőle lefürészel"
Gondolta magában-de jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb- sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
S eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó már csak egy patak választja el!
Jön,- megy a partján, hídra mégse lel.
De hírtelen eszébe jut keresztje.
A túlsó partra az most híd lehetne.
Jajj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
Hiányzik a lefürészelt darabja.
Mit tettem?- kiált kétségbeesetten.
Most a cél közelében elvesztem,
Mert keresztemet nehéznek találtam
S ott áll a parton keserű önvádban.

Aztán vándort lát közeledni,
S mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
Mint hídon, boldogan indulhat rajta,
Hogy átjusson a túlsópartra.
"Rálépek én is!"- reménykedni kezd:
Az ismeretlen idegen kereszt
Hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
Lába alatt. Jajj Istenem, elvesztem!
Uram, segíts! Így sikolt és felébred.
Még a földön van, előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.

Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó ne engedd,
Hogy egy darabot is lefürészeljek.
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
De mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem
Hordozni mindhalálig csöndesen.