Fenyők fekete lombján már gyantaillat árad. Az alkonyat lilája övezi lent a fákat. Egy kis patak dalolgat… rég nem dalolt már senki. Dalát a fenyves-erdő kacagva visszacsengi. A nyirkos erdő mélyén ébredni kezd az élet. Az éledő rügyek közt széncinke-had mesélget. Rigók…

Nézted már a Szent-Anna tó vizét?Milyen titokzatos, milyen sötét.Semmit se látsz,csak olykor egy-egy furcsa csillanást,amint ezüst halaksuhannak mélységein át…De olykor hirtelenjön valami eltévedt sugár,zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,s a mélynek vége nincs sehol,…

Szeretném, ha egyszer az lehetnék,Ami leginkább lenni akarok.Ha egyszer azt mondaná valaki:Megsajnáltam a bánatodat,Hitetlenségedet, háborgásodat,S neked adom mi legdrágább neked:A sorsodat, az önéletedet.Neked adom a teremtésedet.Akkor azt mondanám: legyek erő,A végtelenség örök…

Miért kell nekem könnyes szemmel megállni minden viharvert, árva tölgy előtt, miért kell nekem az őszi csendre vágyni, ha minden csalfa álmom összedőlt, miért kell nekem a dombokat bejárni s bújkálni, mint az üldözött gonosz, miért kell nekem a…

Ó Istenem, de könnyű volna az élet-terhek hordozása, ha tudnám azt, hogy minden könnyem Valakinek a mosolygása. Ha tudnám azt, hogy minden álmom, amit az élet szétzilál, Valakinek valóra vál’, és lelkem minden barázdája, amit a sors naphosszat árkol: neki lenne a…

Ez itt a magányosság erdeje. Itt én vagyok csak; én és valaki, valaki, akit nem is ismerek. És aki mégis, mégis elkísér akármeddig megyek. Valaki, akit mégsem ismerek. S van itt egy álmom: különösen szép, és különösen mégis fáj nekem: Valaki egyszer majd elémbe lép, és…

A félvilágot is befuthatod,más ember földjén, testvértelen leszel,s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,ha nemzetedről megfeledkezel!Te bús magyar, kit száműzött hazáds idegen zsarnok lakja otthonod:bús sorsodért ne vádold nemzeted,kit úgy tűnik, Isten is otthagyott.A látszat…

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk, messzi út porából köpönyeget veszünk… Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta. Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta. Véreim! Véreim! Országútak népe! Sokszázéves Nagypénteknek soha sem lesz vége? Egyik napon…

Úttalan útakon,bozótokon és szakadékokon,árkokon és vízmosásokontörtetünk láthatatlan cél felé.Úttalan útakon,imádkozva vagy szitkozódva,békés szívvel vagy lázadozva,de menni kell, mert vissza nem lehet:fekete falat épített a Múlta hátunk megett.Úttalan útakon...De túl…

Nyögött, csikorgott a célját vesztett világ.A gyûlölködõk gyûlölködtek.A gyilkosok gyilkoltak.A csalók csaltak, a lopók loptak.Bánatában elbujdosott az Isten.Szempillantás alatt megállt a világ.A repülõgépek ráfagytak az égre.A vasutak elakadtak.Gépkocsik az út sarába…

Bús vállunkon nyûtt tarisznya,nyûtt lábunkon ócska csizma,fel is út, le is út,idegenbe visz az út. Fáj szívünkben régi emlék,bizony pajtás, haza mennénk,de nincs hova: nincs hazánkse otthonunk, se anyánk.Idegenbõl idegenbe,munkahelyrõl munkahelyrevisz az idõ, visz a…

Szeretnék szántani,hat ökröt hajtani,régi eke szarvátkezemben tartani.Harmatos hajnalonrégi útat járni.Régi erdõszélenvirágot csodálni.Szeretnék még egyszertavaszbúzát vetni!jó fekete földeta kezembe venni.Beszívni illatátfrissen kaszált fûnek,mialatt a rétentücskök…

Mit csináljak a könnyeimmel, ha mindegyre csak előtörnek, mit csináljak a fellegekkel, ha mindig jönnek, mindig jönnek, mit csináljak szegény szívemmel, ha minden fájdalomra vérzik, mit csináljak a vad szelekkel, mikor a tavaszomat kérdik, s mit…

Látom: ma erre jártál, nyomot hagytál a harmatos gyepen. A madarak is tán azért dalolnak, s az Isten is azért mondá talán: ma szép idő legyen! Azért kelt fel a nap is ilyen korán, hogy csókolhassa azt a kis nyomot, amely a bükkerdőig elvezet. A…

"...Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót. És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön.De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó a sok kis jóság…

Szerető szóért könyörögve, egyszer,ha visszatérek: Kolduló eretnek,szeretni fognak, akik most szeretnek?Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak,s hitetlenebb leszek, mint bármikor:a barátaim barátok maradnak?Ha harcban járok, s véres lesz a lelkem,villám szakad, és mennydörög…

Én úgy képzelem el, hogy a halál egy óriási nász, legszentebb, legemberibb ölelés. Nem fájdalom: fájdalom-felejtő. Nem rém: rémeket elűző. Több mint a Szépség. több mint a Szerelem, a Jóságnál is több: Kegyelem. Én úgy képzelem el, ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás és…

Már eltűnt régen a hajó Veled és én még mindég kendőt lengetek. s amíg távolba réved a szemem: arcod vonásait idézgetem. tengerverés csapdos a partokon: benne hangod zenéjét hallgatom. S a szélben, mely hajamba beletép, ott érzem még a kezed kezed melegét. De mindez búcsú…

Ha eljön majd a nap, Amikor meghalok, Ti ne gyászoljatok. Én itt leszek, közel. Itt találtok napnyugtakor, ha kirepül a vízimadár este, kecskefejő tyurrogásában, egy messzi bagolyhuhogásban. Én itt leszek, közel, vigyázok az erdő csendjére és álmotokra. Ha érezni akartok engem,…

Hajótörött vagyok a tengeren. Palackomat a tengerbe vetem. Belesóhajtottam a sorsomat, Félelmemet és sok bús gondomat. S most száz pecséttel elzárt bánatom A hullámok kedvében átadom. Merül, örökre tán, a mélybe le S aranyhalacskák játszanak vele. De lehet, hogy még perce jő…

Ha majd az ősz, összegyűjt minden bánatot, s vele a lelkemet behinti csendesen: eljössz-e vigasztalni, kedvesem? Eljössz-e akkor simogató szóval, mikor a lelkem többé nem nevet, s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget, hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket, amiket egyszer én…

Nemzetemet dúlta már tatár,harácsolta török,uralkodott fölötte osztrák,lopta oláh, rabolta cseh.Minden szomszédja irigyelte mégis,mert keserű sorsaistenfélõ nemzetté kovácsolta.Becsület, tisztesség, emberszeretetpéldaképe volt egy cédaEurópa közepén!Mivé lett most…

Konok hűséggel hordozom az úttalan bozótokon. Seb a vállam és seb a markom, de fogom, viszem és megtartom. S fogcsikorgatva hirdetem: nem ért véget a küzdelem! Mert valami még megmaradt. Görcs zsibbasztja a markomat, de markomban még itt a Szó: a láthatatlan lobogó! Ereklyém.…

Uram, én jó akartam lenni, de imádkozva rosszat tettem. Uram, a szemem jobbra nézett, de akaratlan balra mentem. Sírást indultam vigasztalni, de jaj, a szám szitokra állott, a karom ölelésre lendült, de csattanva az arcba vágott. Uram: én mindig rosszat tettem, valahányszor csak jót…

Az erdőszélen hóvirág fehérlett. Sarjadó gyepen az iskola glédában állt, mint még soha. Valaki a Talpra Magyart szavalta. Aztán a tanító beszélt a szabadságról. Hallgatta sok parasztgyerek, oldalt a jegyző meg a pap s tisztes, komoly, ősz emberek. A harangozó tartotta a zászlót…