Bús vállunkon nyûtt tarisznya,
nyûtt lábunkon ócska csizma,
fel is út, le is út,
idegenbe visz az út.



Fáj szívünkben régi emlék,
bizony pajtás, haza mennénk,
de nincs hova: nincs hazánk
se otthonunk, se anyánk.


Idegenbõl idegenbe,
munkahelyrõl munkahelyre
visz az idõ, visz a szél,
gonosz idõ, gonosz szél.



Gép dübörög, fejsze csattan,
otthon járunk gondolatban
s míg hordjuk a szolga-súlyt
fáj az élet, fáj a múlt.


De majd egyszer üt az óra
s fölszállunk egy víg hajóra,
hohahó, szép hajó!
Vitorlája, mint a hó!

S nyûtt szívével halál szárnyán
hazatér a bujdosó.