Sír az ég!- szüntelen hull sós ízű könnye,- elöntve lassan mindent,- házat, várost s embert örökre.Sír a föld!- rázkódik a sok fájdalomtól,- rombolva szét minden életet,- Isten könnye hull a sok halottól.Sírj ember!- hisz minden baj tőled ered,- gyarlóságod és kapzsi…

Beköltöztél magányos szívembe,s szerelmet hoztál kopár falai közé,a boldogság virágait elültetve benne,terítettél sziromfátylat fájó álmaim fölé.Elrejtőztél mélyen, de én megtaláltalak,s lettél a napfény magányom erdejében,majd éjjel hold, mely hangtalanul simogat,rég…

Még itt vagyok - a lelkem üveggolyóba préselve várja a szabadulást, hogy milliónyi fénycseppé olvadva, együtt ússzon a világok óceánjában. Mégsem sietek, van idő. Bár testem páncélja régen megkopott, még itt reám a Föld végtelen útja vár, s az ócska mellvért alatt…

Mint csillagok a magas égen, sok milliónyi lámpás úgy világít, és a hideg fáradt őszi szélben, temető halotti csendjébe irányít. Ünneplőbe öltözött kopár sírhantok, s ruhájuk szép krizantém koszorú, az égbolton fénybe borult csillagok, de minden gyertya a síron szomorú.…

Sápadt hideg éjszakában, ködlepel borult a tájra, milliónyi szellemangyal indult haza sietve, Halottak napi éjszakára. A házakban friss kalács, és finom bor az asztalon, mi mégsem látunk mást, csak halott fényeket az ablakon. Körbe járnak házat, szobát, majd csókot intenek a…

Anyám vigyél magaddal... Ahol csendes sírok között, mélyen megérint a gyász. Ott majd megkérdezem tőled, csonka keresztek mögött, halottakra, mondd, ki vigyáz? Mért nem ragyog a fény, a kopár sírhantok fölött? Pedig Anyám nézd csak... A temető csillagkönnyes ünneplőbe…

Évek múlnak lassan peregve, mint homokórában az aranyló porszemek. Egyedül vagy oly magányos a lelked, s fájdalom démonai mardossák testedet. Hiányzik! Még ezt érzed minden pillanatban, s a lelkedben egy hatalmas üres szakadék van. Megtettél érte mindent, amit csak lehetett,…