Megint füstölgök, megint mondom a magamét és megint értetlenkedek kicsit! Húsz fok alatti hidegeket mértek az országban sokfelé és megint szedi az áldozatait! Könnyű kihűlni!
Könnyű? Nos hát, én nem hi szem!
És itt most nem elsősorban arra gondolok, hogy mi történik a testtel a fagyhalál előtt, milyen fagyási sérüléseket szenved el az áldozat, míg beáll a halál. Bár minden bizonnyal a szövetroncsolódásig hűlni sem könnyű! Most arra gondolok, mennyire nem lehet könnyű az az út, amin haladva odáig jut valaki, hogy már nem törődve a testi fájdalmakkal sem, lemond minden esélyről és nem hív, nem kér segítséget! Az idén már több mint negyvenen fagytak halálra és többen is a saját fűtetlen házukban! Nem kértek segítséget senkitől! És látszólag nem is tettek semmit a közelgő vég elkerülésére! Ez a közös az utcán megfagyó hajléktalan és a saját házában tüzelő híján megfagyó közt. Miért nem kérnek segítséget? Miért? Büszkeségből? Sorsukat szégyenlik, restellik? Vagy korábbi keserű tapasztalat miatt? Vagy így együtt, mind miatt? És miért nem tesznek semmit a halál ellenében? Soha nem láttam tűz mellett üldögélő hajléktalant! Ha már elutasítják az éjszakai szállást, miért nem csinálnak kis meleget adó tüzet egy hordóban, vagy akár csak másban? De az otthonában megfagyó sem tesz a jelek szerint sokat, mert napközben azért lehetne gyűjteni kis égetni valót! Akár fahulladékot, akár mást. Csak éghető legyen! De nem! Ők nem kérnek segítséget, nem fordulnak senkihez, nem panaszkodnak, nem tesznek látszólag semmit és nem mennek sehová!
Csak halni mennek! Elhagyatottan, egyedül! 

 bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. (1Kor 12:12) 

Az élet csapatmunka. A családod élete csapatmunka. A gyülekezetedé nem különben. Mindenkinek meg vannak a feladatai. Ám olykor egymásra várunk. A fogjuk meg és vigyétek mentalitás uralkodik el rajtunk. Ez pedig nem jó. Szolgáljon tanulságunkra a következő történet: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember. Név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akadt egy fontos munka, amit sürgősen meg kell csinálni. Mindenki biztos volt benne, hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, de Senki nem csinálta meg. Valaki nagyon megdühödött emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná és Senki nem vette észre, hogy Mindenki kerüli a munkát. Végül Valaki lett az, akit Mindenki okolt, amiért Senki sem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna. Amit rád bízott az Úr, az elől ne menekülj, azzal kapcsolatban ne azt várd, hogy majd más megoldja, hanem mutass jó példát és ezáltal is dicsőítsd az Urat és szolgálj embertársaidnak 

Légy türelmes mindenkihez, de leginkább magadhoz.

A szeretet az a kulcs, amelynek idővel egyetlen zár sem tud ellenállni, de türelem nélkül ez is könn yen beletörhet a zárba.

Nem szeretek várakozni, és nem szeretek senkit se megváratni. (...) Wass Albert írja valahol, hogy bármit ellophatsz, azt vissza lehet adni, de ha valaki idejét lopod el, azt nem lehet jóvátenni.

Akik várnak valamire, nem jól mérik az időt; minden perc ötnek érződik

Ha kis dolgokban nem vagyunk türelmesek, akkor a nagy álmainkat hiúsítjuk meg.

Valahogy mindig így van ez: reménykedsz benne, hogy egy bizonyos dolog megtörténik. Csak várod és várod, addig ámítod magad, amíg már a saját szemedben is hülyének tűnsz, és akkor abbahagyod. Aztán amikor tényleg megtörténik, teljesen váratlanul ér.

Még mindig nem árulta el, mi a gond. (...) Vártam türelmesen, hátha beavat. Ha egy barátnőmmel ülünk így, biztosan rákérdezek, de a férfiakkal nem árt az óvatosság. Őket be kell cserkészni, mint egy nagyvadnak az áldozatát. (...) A férfiak nagyon rejtőzködők, ha érzelmekről van szó. Egy rossz mozdulat elég, kicsit megpiszkálod őket, és már magukba is fordultak. Óvatoskodva, kivárva sokkal előbb derülnek ki a dolgok. Jó, néha nem árt egy jól irányzott kérdéssel fejbe bunkózni őket, attól megjön az eszük, de az esetek többségében a járható út, ha békén vannak hagyva.
Minden emberi bölcsesség belefér e szavakba: "Várni és remélni!"
Az idő el tudja végezni azt, amit a dinamit sem tud megcsinálni.
Semmi sem feszíti annyira túl, semmi sem teszi annyira tönkre az idegeket, mint a várakozás.

Aki siet és mohón vadászik, nem ér rá a vadászsikert értéke szerint megbecsülni, nem ér rá boldognak lenni és az igazi vadászéletnek örülni, elmulasztja meglátni, észrevenni mindazt, ami a vadászatban a legszebb s amit néhány sor betűvel leírni, az avatatlannak megmagyarázni nem lehet. 

Hogy hajdan, hajdan, hajdan
locsogó patakzajban
hűvös hullámmosásban
lágy gyerektalpon jártam –
hogy onnan elszakadtam?

tudd, mindig ottmaradtam,
kavicsos görgetegben,
nyári patakmederben,
kiálló kő simáján
ott ülök sírva, árván,
honvágy-gyötörte gyermek
kit idegenbe vertek

ki velem szemben állasz
tudd, ha késik a válasz
s szavamat csend előzi
kettősségem legyőzi:
a csendben összevontam
magam, s magam kimondtam,
magam, kit itt ismernek,
s magam, ki messzi gyermek

tudd, szégyen rámpiríthat,
homlokom kínban izzhat,
tűzvész a felhős alkony
én hűvös messzi parton
fekszem alkonysötétben,
szívem a bársonyrétben
megtörölt, tiszta penge,
megfürösztött a zsenge
lágy fű, megedz a hűség,
legyek kard s egyszerűség 

Szegény Magyar nép
Téged vihar tép
Lábad ahol jársz
Tövisekre lép


Szép délibábos rónánál
Sír a vén hegedű
Szél zokogja a nótáját
Miért olyan keserű


Szegény Magyar nép
Téged vihar tép
Réges rég


Szegény Magyar nép
Beborult az ég
Hol van már a szép
Régi dícsőség


És hadak útján nem jár már
Hős Csaba hadvezér
Szép Duna-Tisza partjánál
Már csak a bánat él


Szegény Magyar nép
Lesz e még az ég
Kék mint rég 

"Merj álmodni,mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.
Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet bennünket.
Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni, amit senki más ne m lát.
Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai." 

Volt mikor a néma hegyek
büszke teherrel vállukon,
mint árgus szemű őrszemek
álltak a magyar határon.

Égbetörő ősi várak
kőből épített ékkövek,
nagyságát hirdette a hadnak,
dicső nemzet erejének.

Még állnak a régi szirtek
rajtuk ezer év emléke,
fákkal benőtt ősi helyek
nemzetünk szép öröksége.

Letűnt kornak dicső múltja
mára csak bedőlt kőfalak,
őseink porladó csontja
sírjukból hozzánk kiáltanak.

Egy országot adtunk néktek
vérrel szerzett ősi földet,
de mint tékozló gyermekek
hagytátok veszni e kincset.

Megtépázott nemzetünket
szétszaggatta a nyári szél,
száz éve szívja vérünket,
de erős hitünk benne él.

Lassan öntudatra ébred
Árpád ősi harcos népe,
s ha láncod végleg letéped
köszönt ránk a remény éve. 

Székelykapu az út mellett
Csalogat, rajt át kell menned,
Lombsátor a fejünk felett,
A magasba lépcső vezet.

Út végén vár a hegytető,
Csodálatos Nyergestető.
Katonai hős temető,
Kopjafákból díszes erdő.

Örök díszőrségben állnak,
Látogatót mindig várnak,
Akik jönnek, s tiszteletből
Hoznak újabb kopjafákat.

Kettős kereszt, büszke huszár,
Meg faragott fatulipán
Idézi a fájó múltat,
Vesztett szabadságharcunkat.

Kétszáz székely honvéd hada
Magát soha meg nem adta.
E helyt volt a végső csata,
S a föld őket befogadta.

Ne könnyezd ki hazáért halt,
Hirdeti fennen egy tábla,
Szabadságért küzdöttek ők,
Önként mentek a halálba.

Derék utód, ha erre jársz,
Álmukat pár percre vigyázd.
Mondj el értük egy halk imát,
Tekintsd meg a sok kopjafát! 

Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyújtottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem
A bűvös, varázsos álom-réteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú messiási bérem,
Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme-Krisztus után,
S hogy az igazság sugározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lent az ember átka,
Vittél a béke messze csillagára.
Féltem... kezed kezembe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen neved! 

Eső után,
A néma bükkök gondterhelten állnak.
A nyirkos délután
Úgy csüng az erdőn, mint szíven a bánat.

Az ösztövér
Rőt avaron vizet fakaszt a lépés.
A moh a bükk tövén
Nedves-puha, mint új seben a tépés.

Föl-fölremeg
A lankadt lombok álmatag szemöldje,
Nehéz eső-szemek
Zörrennek olykor fázósan a földre.

Olyan nehéz
Olyik csepp, mintha csak vívódva jönne.
Esőverés után az ember visszanéz,
És nem is érzi, hogy meghalt a könnye. 

Ó, régi versek: rozsdás fegyverek:
Segítsetek most, fényeskedjetek !
Ragyogjon égi sugár rajtatok,
Nem énmiattam, de miattatok -
Miattad, árva erdélyi Sion
Ragyogjon minden áldott alkalom,
Mikor a vers: esküvõ, temetés,
Keresztelõ és igehirdetés -
Összeolvad költõ és lelkipásztor
S ember csak az, ki szelíden is bátor.

Ó, régi versek, rozsdás fegyverek,
Segítsetek és fényeskedjetek!! 

Kós Károlynak

Õsz nem sodort még annyi lombot,
annyi riadt szót: "Minden összeomlott."

Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.

Ott lent sötét lombot sodort a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.

Idõkbe látó meztelen tetején
tisztást vetett a bujdosó verõfény.

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn fehér sajttal kínált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot.

s tetõit, többet száznál és ezernél-
s titokzatos szót mondtam akkor:
Erdély. 

Tanyánk
Széljárta, puszta szirt.
Állunk a csúcson viharban, napba nézve.
Kitárjuk keblünk,
Hogy a föld minden zendülése,
Mi egyik pólustól a másik pólusig
Az embereken átremeg,
Fájó szívünkön megszûrve
Érjen téged: Erdély!

A szirt alatt, a szirt körül,
Dús földeken, szép házakban
A sok-sok ember ránk tekint
És szórja ránk szavának nyilati.
Az öregek régi buzogánya
Bosszúsan csap felénk,
És ifjak fürge kelevéze
Sürítve éri meztelen mellünk.

És harsan a kiáltás innen és onnan:
Mit akarnak e furcsa katonák?!
Kinek a posztját állják e rideg tetõn?!
Kinek a nevében mondják az imát,
Hogy tied a dicsõség és az ország?!

S mi állunk!
A viharvert tetõn
Állunk!
És vérzõ szívünk az égre tratjuk,
Hadd lássa idegen és testvér:
Nekünk Erdély,
Erdély a hazánk! 

Haj Csík, Gyergyó meg Háromszék,
Haj, utána Udvarhelyszék!
Kirukkolt már egész helység,
Sok anyának keserûség.

Megverik a gyászos dobot,
El kell menni hosszú útra,
Hosszú útra, bújdosásra,
Egyik országból a másra.

Úgy elmegyek arra helyre,
Melyrõl madár sem jön ide,
Én sem jövök többé ide,
Én sem jövök többé ide.

Hazám, hazám, csendes hazám,
Bárcsak határát láthatnám,
Látom füstjét, de csak alig,
Hogy az égen lengedezik.

Kedvem csak születik, s meghol,
Minden jó reménység megcsal,
Minden gyászos napom derül,
S minden jó engem elkerül. 

Nyár elején valami ősi

ösztön és szükség

hajtja a népes csángó

családokat ki a hegyekre

hol harmatot gyűjt

a korahajnal édes arcbőrükre

és savószagú estéken

miután a nap lefolyik

a Farkasok patakán

a gyermekek összebújnak

friss sarjúban vetett ágyukban

melyen átüt a föld

anyatej-édességű illata

és a kieresztett ingű férfiak

forrótestű asszonyaik mellé

bújnak melegedni

(Ingázó csángókkal kapaszkodik

a kígyózó út... úgy nézik

a domboldalakhoz támasztott

ösvényeket úgy nézik hogy

ha a busz megállna

elindulnának toronyiránt

a hűvös csúcsokra -) 

In memoriam Domokos Pál Péter


Vigyázó szemekkel nézted,

mire képes itt a Bűn,

de egy percre sem tágítottál a céltól,

hogy láttasd a világgal:

kis néped méltó a Holnapra,

mely nem tudni, mit hoz;

de aki megéri, századokat vihet tovább!

Egy életen át vigyázó szemekkel láttad,

változó hatalmak

egymásnak adják a pusztítás stafétáját;

kristálylogikáddal érveltél,

és vállaltad a veszélyt,

és tettél akkor is,

amikor tanácsosabb volt a tunyaság!


Az én sorsom még elviselhető,

de sebet szakít bennem a Tények Kése,

hogy süketek a fülek és némák a szájak,

pedig elbitangolnak az őrizhetetlen nyájak

a Közöny Vadonában!


Egy életen át vigyázó szemekkel láttad,

mire képes itt a Bűn,

de nem adtad fel;

és hogy megélte e kis nép a Mát,

a Te apostolságodnak is köszönhető, MESTER! 

"Akkor aztán nem törődve a törvénnyel, bemegyek a királyhoz, s ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok." (Eszt. 4:16)
Az utolsó dolog, amit meg kell tenned ahhoz, hogy Isten terve megvalósuljon az életedben az, hogy hittel kötelezd el magad. Nem elég, ha csak beszélsz az elhívásodról és kitűzöl néhány célt. Azt is el kell döntened, hogy teszel is érte, és azt mondod, "én ezt meg fogom tenni".
Eszter tudta, hogy kockázatos dolog a király elé menni és az életét kockáztatja. Félt, de tisztában volt azzal, hogy ez a helyes, és ezt kell tennie. Azt mondta, "ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok". Ez igazi, hittel vállalt elkötelezettség.
Amíg nem tudod, hogy mi az, amiért hajlandó vagy meghalni, nem is vagy kész arra, hogy élj. Csak létezel.
De amikor megérted, hogy mi Isten szándéka az életedben, amikor tudod, hogy mire hívott el, akkor hajlandó leszel megtenni azt, és minden mást képes leszel feladni.
Tudva, hogy mire hívott el Isten, és ennek megfelelően meghozni egy döntést hitben, nos ez az amikor valójában célt tűzöl ki magad elé. Azt is mondhatnám, hogy csak akkor tudsz elérni valamit, ha konkrét célod van.
Az életben ez egy nagyon fontos elv. Ha nem konkrétan meghatározott célod van, akkor azok csak légies, megvalósulatlan célok maradnak. Nem fogsz fejlődni, és ugyanaz maradsz, aki ma vagy.
Mindennél fontosabb azonban az, hogy hittel tűzz ki magad elé egy célt. Miért? Azért, mert Jézus azt mondta, "Legyen a ti hitetek szerint!" (Mát 9:29)
 

"Beszéld el gyermekeidnek... a hatalmas dolgokat, amiket cselekedtem..."
(2Mózes 10:2)
Nem elég elmenekülni a múltadból. Inkább meg kell törni a hatalmát
fölötted, különben egész hátralévő életedben üldözn i fog. Amikor
kitörsz valamiből, ami újra és újra megpróbál foglyul ejteni, akkor
létfontosságú, hogy legyőzd - különben nem tudsz továbblépni, és
élvezni az Istentől neked készített áldásokat. Kegyetlen érzés azt
hinni, hogy valami már véget ért, aztán rájönni, hogy mégsem. De ne
feledd: Isten volt az, aki megengedte, hogy a fáraó Izráelt egészen a
Vörös-tengerig üldözze. Miért? Két okból.
Először, "...hogy ezeket a jeleket mutassam [neked]..." (2Mózes 10:1 NKJ).
Isten azt akarja, hogy lásd meg, hogy ha benne bízol, a nehézségek és
akadályok nem jelentenek semmit. Azt akarja, hogy ez a tapasztalat
olyan mérföldkő legyen az életedben, amelyből később is hitet
meríthetsz, amikor a következő problémáddal nézel szembe.
Másodszor, "...hogy elmondhasd... [gyermekeidnek]... a hatalmas dolgokat,
melyeket cselekedtem..." (2Mózes 10:2 NKJV). Nem kell többé a fáraó (a
sátán) uralma alatt élned. A páskához hasonlóan, ha Jézus vérét hittel
szíved ajtófélfáira kened, a helyzeted megváltozik. Többé nem
rabszolga vagy, hanem Isten gyermeke. A generációs átok megtört.
Gyermekeid most már Isten áldása alatt nőhetnek fel. Lehet, hogy
bántalmazás, alkoholizmus, harag és elhagyatottság volt a múltad
története, de ez a jövődre többé már nem vonatkozik. Isten különböző
módokon tudja megoldani a problémádat, de néha a Vörös-tengeren visz
át, hogy a túlsó partra érve visszanézhess, és lásd a fáraót és
seregeit "holtan a tenger partján" (2Mózes 14:30), és tudd, hogy a
csatának vége!
 

Szereted Istent? Akit az ember szeret, azzal sokat szeret együtt lenni. Egy napon mennyi időt töltesz Vele, mennyit beszélgetsz Vele? Mennyi időd van Számára? Talán vasárnap sincs Rá időd. Valaha akartál-e Neki örömet szerezni? Ha valakit szeret az ember, keresi, mit tehetnék, aminek igazán örül? Életedben tettél-e már valamit azért, hogy Isten örüljön? Lesed a parancsait, vagy lábbal tiprod, és semmibe veszed? Talán mondod, hogy mindig ott vagyok a templomban. Oda sem gondolsz, amikor énekelsz. A munkádnál jár az eszed. "Távoztasd el tőlem énekeid zaját" mondja Ámós 5,23a. "E nép szájjal közelget hozzám... szíve pedig távol van tőlem" (Ézs 29,13). És az imádságaid? Jó volna belenézni abba a szívbe, amelyik jéghideg Istennel szemben. Hányszor hallgattad végig nagypéntek történetét kőkeményen? Hányszor vettél úrvacsorát anélkül, hogy megrendült volna a szíved, hogy mibe került ez Istennek? Jézussal mindent lehet csinálni, mert az Ő szeretete hosszútűrő. Hosszan tűr érted is, értem is. Nézzük meg Jézus szeretetét, nem a legjobbal - Júdással. Tűrte, hogy lopja az erszényt. Nem szólt. Tűrte a tagadását, árulását. A tanítványok között senki nem tudta, hogy ki az áruló. Senki nem mutatott rá, hogy Júdás az. Ilyen tapintatos volt Jézus szeretete. Még az utolsó vacsorakor is neki adta a bemártott falatot, ami mindig a kedvencé. Annyit jelentett: Júdás, most is szeretlek! A falat után így mondja a Biblia: bement a Sátán Júdásba. A szeretetet lehet elfogadni, és lehet visszaélni vele. Választhatsz, hogy melyiket teszed.
 

"Taníts engem utaidra, Uram, és én a te igazságodban fogok járni; adj nekem osztatlan szívet, hogy félhessem nevedet. Dicsérlek téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké!" (Zsolt.86:11-12 KJV)
Igazán vágyunk arra, hogy sikeresen járjunk Istennel? Akkor alapos figyelmet kell szentelnünk Dávid szavainak, mert két lényeges feltételre világít rá.
Először, Dávid kijelenti, hogy szükségünk van tanításra, ami egyedül Istentől jöhet: "Taníts engem utaidra, Uram, és én a te igazságodban fogok járni". Magunkra hagyva sem felismerni, sem alkalmazni nem tudnánk Isten igazságát. Nem tudunk Isten útján járni, hacsak Ő maga, az Ő kegyelméből, nem tanít meg bennünket erre az útra.
Másodszor, Dávid megvilágítja, hogy a szívnek milyen viszonyulása szükséges ahhoz, hogy be tudjuk fogadni és alkalmazni tudjuk Isten tanítását. A 11. versben azt mondja: "adj nekem osztatlan szívet", és a 12. versben így folytatja: "dicsérlek teljes szívemből". Kétszer is hangsúlyozza a szív reakcióját: "osztatlan szívet… teljes szívemből...".
Ez a központi kérdés: osztatlan-e a szívünk. Nem lehet Istennel ellentétes elkötelezettségünk, nem lehet más választásunk. Minden forrásunknak Istenben kell lennie; minden várakozásunkkal Felé kell fordulnunk.
Úgy találtam, hogy a hívő életben minél tovább járunk Istenben, annál kevesebb választásunk van. Az út egyre keskenyebb és keskenyebb. Végül azok futják meg a pályát, akiket mindenben csak Isten tud megelégíteni. Nem Isten és még valami; csak Isten egyedül. A szívünk akkor osztatlan, ha nem nézelődünk mindenfelé, hanem kizárólag Istenre, hogy megelégedésünk, békességünk, életünk forrása Ő legyen. Ámen.
 

De jó volna jónak lenni,
Szüntelenül hitben élni,
Istent és egymást szeretni,
Rosszért is jóval fizetni!
Tudom ám, hogy gyenge vagyok!
Szívem mélyén jót akarok,
De ki segít engem ebben,
Hogy a sok jót végbevigyem?
Ugye, meghallgatod imám,
Szerető mennyei Atyám?
Lelked által segíts engem,
Hogy Jézust híven követhessem.
Amen.
 

Az imameghallgatáshoz a megfelelő környezet az, ahol nincs „…harag és viszály” (1Timóteus 2:8 NIV). Isten akkor adja áldását, ha egységbe n vagyunk. Ezért van az, hogy a sátán mindent megtesz azért, hogy a házastársakat felpiszkálja egymás ellen, és haragban tartsa őket. Így aztán nem tudnak együtt imádkozni, és még kevésbé számíthatnak arra, hogy Isten örömét leli imádságaikban. Péter így szembesít ezzel: „És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba” (1Péter 3:7). Ha egy házaspár imái akadályba ütköznek, az ördög megszerezte a kulcsot az otthonukhoz, és akkor jön-megy, amikor akar.
Jakab egy másik szemszögből mutatja meg, micsoda ostobaság veszekedni és imádkozni próbálni egy időben. Nem csupán veszekszünk a dolgok miatt, hanem hiába is veszekszünk, mert a veszekedés után sem kapjuk meg, amit szeretnénk. Miért? Sok esetben azért, mert inkább imádkoznunk kellett volna érte a veszekedés helyett. Máskor azért nem kapjuk meg, mert Isten nem akarja megadni nekünk, mert csak visszaélnénk vele, önző érdekeink szerint használnánk. Jakab azt írja: „Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni.” (Jakab 4:1-3) Nem lehet egyszerre veszekedni és imádkozni – tehát döntsd el, melyiket választod!
 

kinek mondhatnám,
hallgass meg édes Szűz Anyám.
Nehéz óráimban adj nekem erőt,
hiszen Te vigasztalsz sok-sok szenvedőt.
Nálad minden bűnös oltalmat talál,
a benned bízóknak nem fáj a halál.
Tőled távozóknak bánatuk soha nincs,
akik arra kérnek: Mária segíts...
Hozzád imádkozók árvák anyja vagy,
akinek jósága véghetetlen nagy.
Téged dicsérni nem szűnik a szám,
emelj magadhoz édes Szűz Anyám.
 

Hálát adok Neked mennyei Atyám, szeretett Fiad, a Jézus Krisztus által, hogy a mai napon kegyelmesen megőriztél. Kérlek bocsásd meg minden bűnömet, mert vétkeztem azokkal, és őrizz meg ma éjjel kegyelmesen. Mert én magamat, testemet, lelkemet és mindenemet a Te kezedbe ajánlom. Szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam. Ámen.
 

„Miután Jézus és a tanítványai a Jeruzsálem délnyugati részén levő felházban elfogyasztották a húsvéti vacsorát, felmentek az olajfák hegyére, ami a várostól északkeletre emelkedett .A naptáron végzett különböző módosítások következtében Jézus születésének és halálának időpontja máig is vitatott. Mindazonáltal valószínű, hogy Jézus i.e. 4-ben, vagy 6-ban született és i.sz. 30-ban halt meg. I. sz. 30-ban a pászka ünnepén az utolsó vacsorát csütörtökön fogyasztották el, április 6-án /Nisán 13/, és Jézust pénteken, április 7-én /Nisán 14/ feszítették meg.) A Gecsemánéhoz közeledve Jézus – tudva, hogy halálának ideje közel van – nagy lelki gyötrelmeket szenvedett, és – mint az orvos Lukács írja – izzadsága olyanná vált, mint a vér.”
Jézus, az Ember / Zsidó tárgyalások
„Röviddel éjfél után a templomőrség elfogta Jézust a Gecsemánéban, és először Annáshoz vitték, majd Kajafáshoz, az abban az évben hivatalban lévő főpaphoz hajnali egy óra és napkelte között Kajafás és a politikai Szanhedrin is kihallgatta Jézust, és bűnösnek találták istenkáromlásban. Ezután az őrök bekötötték Jézus szemét, leköpdösték, ököllel az arcába ütöttek. Röviddel napfelkelte után, feltehetően a templomban Jézust kihallgatták a vallási Szanhedrin előtt (farizeusok és szadduceusok jelenlétében) és miután újra bűnösnek találták istenkáromlásban, halálra ítélték.”
Jézus az Ember / Római tárgyalások
„A kivégzésekre a római hatóságoknak kellett engedélyt adni, ezért a templomőrség Jézust kora reggel átvitte az Antonia-erőd praetoriumába, ami Poncius Pilátus, Júdea helytartója rezidenciája és kormányhivatala volt. Jézust azonban nem istenkáromlóként állították Pilátus elé, hanem mint önjelölt királyt, aki aláássa a római uralmat. Pilátus nem emelt vádat Jézus ellen, hanem Heródes Antipáshoz, Júda negyedes fejedelméhez küldte. Heródes sem emelt hivatalos vádat, hanem visszaküldte. Pilátus végül engedett követelésüknek, és átadta Jézust, hogy megkorbácsolják és megfeszítsék.”