Néha jó, néha vágyom,
néha fáj, néha fázom,
néha bánt, néha szorít,
néha bont, néha szakít,
néha fény, néha árnyék,
néha lét, néha játék.
Néha nem mond semmit sem,
néha ül a mindenen,
néha ördög, néha angyal,
néha megcsal önmagammal.
 

Átölelnek a csillagok,

szemükben én is

egy vagyok,

ismernek, tudják nevem,

üdvözölnek saját

nyelvemen.



Ígérik, jönnek még

egyszer majd

jobb napok,

mindennap üzennek

parázsló fénnyel:

Bízzatok!
 

Valakit, valamit

mindig várunk,

viasznapjainkból

álmokra váltunk.


Valakit, valamit

mindig keresünk,

kintről gyűlölünk,

bentről szeretünk.


Valakit, valamit

mindig elhagyunk,

valamiért mindig

egyedül maradu
 

Néha azt hiszem,
hogy itt vagy velem
s ha becsukom szemem,
látlak is
mellettem, Kedvesem.

Ha akarom, érinthetlek
ha akarom, fogom kezed
s hallom lélegzeted
ha becsukom szemem,
látom szép szemed
s érzem illatod
mosolyod
mert itt vagy velem,
ha becsukom a szemem...

Ha akarom... akarom!
látlak
egyre halványabban
egyre csendesebben
egyre fájdalmasabban

... várjunk, míg időnk betelik
aludjunk, Kedves, csendesen
s őrizzük egymás álmait...
 

Egyedül

Lehet erős az ember 
és próbálkoztam is vele elégszer:
a mondat másik fele lemaradt:
rávitt a kényszer.

Elbírtam én, amit cipelni kellett,
mert nem volt hol letenni.
Hányan mondjuk ugyanígy mosolyogva:
ó, csupa semmi!

Mert a magány, az szégyellnivaló,
csilingelve riaszt, akár a pestis.
Hát rejtegetett púpját megszokja lassan
lélek is, test is.

Néha boldog az ember egyedül,
és néha kőkemény,
de belül fojtott gyöngédség az asszony
meg eszelős remény.
 

Cinkék, cinegék, feketerigók,
megosztom veletek e fél cipót,
megosztom az én olyan-amilyen
énekem-szerzett kenyerem.

Csettegess, rigóm, járd a kerteket,
jöjjetek, csókák, varjak, verebek:
vendégül látok minden itt maradt,
velünk telelő madarat.

Terítve már patyolat abroszom,
kenyeremet elétek morzsolom.
Nem várok érte, nem kell félnetek,
ordas télben ujjongó éneket.

Ha majd tavasz lesz, és én hallgatok,
akkor zendüljön a ti hangotok,
hírrel hirdetve, hogy az emberek
télen se voltak embertelenek
 

Nem Bánat az


Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
Ha már tied volt, s akkor elveszíted.
Nem bánat az, ha csókolt már az ajka
S most más csüng édes szédülésben rajta.

Ha boldog órák, pásztorórák képe
Kísér a puszta, magányos sötétbe,
Mint téli kertbe a színes tavasz -
Nem bánat az.

De az a bánat, ha kezét se fogtad,
Álmodba jött csak csodának, titoknak.
Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,
Dalos fohászba, kérve, sírva, vágyva.

Tied se volt s már életedhez kötve,
És akkor, érzed, elveszett örökre,
És nem lesz fénye többet éjszakádnak:
Az a bánat.
 

Ez még nem a bucsústrófa,
Ez még nem a hattyúdalom,
Van még a szivembe nóta,
Van még benne, van fájdalom.

Ha már nem fáj majd az élet,
Ha nem érzem már a vihart,
Ha a szívem már kiégett -
Akkor ne várj, ne várj te dalt!
 

Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.

A haladó nevet,
a haladó feled,
ha nincs is kézbe kéz.

Az ittmaradó ír,
és néha-néha sír,
és néha messze néz...

A mese vége mégis
örök-szomorú, szent-egy:

van, aki itt marad,
van, aki elmegy...
 

Dsida Jenő / A kovakő

Acél, kovakő az én furcsa lelkem,

melyeket folyvást összecsapkodok,

s a szűzi szikrák szertecsiholódnak

és néha-néha lángja is lobog.


Ti csak nézitek, ennyi mérve rátok,

semmi egyebet nem kell tennetek!

Ti örömötökre csiholom a lángot

fény-boldogság és béke veletek!


E fényüzenet én egyetlen kincsem,

de szívem csupa áldva-szerető,

s csak ütöm, ütöm Tinektek a szikrát,

míg elkopik, vagy szétreped a kő.

Acél, kovakő az én furcsa lelkem,

melyeket folyvást összecsapkodok,

s a szűzi szikrák szertecsiholódnak

és néha-néha lángja is lobog.


Ti csak nézitek, ennyi mérve rátok,

semmi egyebet nem kell tennetek!

Ti örömötökre csiholom a lángot

fény-boldogság és béke veletek!


E fényüzenet én egyetlen kincsem,

de szívem csupa áldva-szerető,

s csak ütöm, ütöm Tinektek a szikrát,

míg elkopik, vagy szétreped a kő.
 

Jó volna ilyen édes-álmoson
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, biborfényű reggel.

Felejtve lenne minden lomha kin,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.

És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.
 

Hogyan vártalak?

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.
 

Elárvult fészek nyárfaágon,
szívemmel bélelt, jó meleg.
Erőtlen fészek, mert a párom
nem fogta vissza: el ne szálljon,
ha hívták őt a gyors szelek!

Szálanként hordtam össze fészkét -
ne lengjen sorsa, mint a nád.
Kóbor madarak szállva nézték
a fészek-építő merészség
maradandó diadalát.

Kisfíammal a puszta fészek
alján didergünk, lesve őt.
Mi célja volt az építésnek,
mit ér, ha célja semmivé lett,
ha nincs remény, hogy visszajön?

Mikor felhő terült az égre:
testünk szárnyával födte be.
Szárnya alatt csak szívverése
bujtott magosba-röppenésre:
"Ha szárny a szárnyad - szállj vele!"

Úgy féltem én e szívveréstől,
mint a haláltól nagybeteg.
Féltem: meghallja párom és föl-
repül a fészek-menedékből,
ha hívják toborzó szelek.

Mégis elment, jeges magosba
onnét, hol meleget kapott.
Szárnyából visszahull a tolla
a béleletlen nyárfasorra,
mintha szórnák a csillagok.

Lehullt tollából azt a fészket
továbbépítem holtomig,
s kisfiunkat, aki nem vétett,
éltesse jótékony igézet,
hogy apja fészkében lakik.

És ő megtépett szárnnyal is száll
kegyetlen csillagok felé,
a magasság medrébe kristály-
egek húzzák, ereje sincs már
visszanézni, hogy nézem-é?
 

Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy,mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt súgtad:
Édesem,szeretlek!

Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél.
Gyönyörü vagy most is,
De meg nem igéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót:Szeretlek!
 

Amikor én rajongó vággyal
Követlek, várlak tégedet,
A multnak álma száll meg akkor,
A mult és az emlékezet.


Nem a tied az a rajongás,
Óh, nem a tied az a vágy, -
Csak pillanatnyi édes álom:
A visszatévedt ifjuság.


Zavart, beteg, megtört a lelkem,
Ezer fájó sebet kapott,
Lázas hittel úgy érzem néha,
Hogy tőled várhat balzsamot.


Várlak, követlek, szomjuhozlak,
Te vagy a célom életem...
...Pedig tudom, hogy már a multat
Nem adod vissza énnekem.


Szerelmi vágy, szerelmi álom
Emléke, fénye űz feléd,
Keresem az elvesztett édent,
Remények, álmok édenét...


Amikor én rajongó vággyal
Követlek, várlak tégedet,
A multnak álma száll meg akkor:
A mult és az emlékezet...
 

A Hajnal nem ragyogó,
Az Éj fehéren lebben,
Az Isten nem jóságos,
Az Ördög nem kegyetlen.

A Nyár fagyos jégverem,
A Tél hevitő hőség,
Piros virág a Bánat
S fekete a Dicsőség.

Bivaly-fekete a hó,
Fehér a szurok korma,
A Van csak egy rossz álom
S a valóság a Volna.

A Halál nagy dáridó
S kis stáció az Élet,
A Bűn szebb az Erénynél
S legszebb Erény a Vétek.

A méz maró keserű
S édes ize a sónak,
A Ma egy nagy hazugság
S az igazság a Holnap.

Nincsen semmi, ami van,
Egy Való van: a Nincsen,
Az Ördög a rokonunk
S ellenségünk az Isten.
 

Ő: Minden, de áldani nem tud,
Ő: Minden, de senkit se büntet,
Ő teljesíti az Időt
S nem érti meg a mi szivünket.

Hatalmasabb a Jehovánál,
Ő a hideg Ámennek atyja;
Ő csak mosolyog és akar
S egy fagyott Nap az ábrázatja.

Úgy forgatja a Mindenséget,
Mintha unott játékot űzne,
Egy-egy világot megfagyaszt
S ötöt-hatot hajít a tűzbe.

Nem int, nem bosszul, nem jutalmaz,
Mennybe nem kísér, föld alá nem.
Vele holott egyek vagyunk:
Ő: a Muszáj, a Lesz, az Ámen.

Ha ízeinket összetépjük
Istentelen, nagy fájdalomban,
Ő csak mulat: se nem szeret,
Se nem dühít bennünket jobban.

Ő: a nagy-nagy Élet-folyóvíz,
Zuhogva zúg, kacagva harsog,
Sodor, zúz, ont, fut szüntelen,
Nem fogják gátok s renyhe partok.

Ő: a folyásnak akarója,
Melynek forrása s vége nincsen.
Ő: minden és vigasztalan,
Egyetlen és borzalmas Isten.
 

Először utazik a székely bácsi a repülőn. Kérdezi a stewardestől:
- Mondja kedves, aztán van-e itt elég ejtőernyő mindenkinek?
- Nagyon ritka, hogy egy repülő lezuhanna, így mi nem tartunk ejtőernyőt!
- Hát a hajók is ritkán süllyednek el, aztán ott mégis mindig van mentőcsónak... pedig gondolom úszni többen tudnak, mint repülni!

Székely bácsi stoppol az út szélén a tehenével.
Éppen arra jön egy mercis pofa és megáll.
- Merre, bácsi?
- Csak ide az első faluba.
- Üljön be, a tehenét pedig kösse hátra.
A mercis elindul úgy 40 km/h sebességgel, hátrapillant a tehénre, mely csak bandukol a kocsi után.
A mercis most már 120km/h-ás sebességgel halad.
Hátrapillant és megdöbbenve észleli, hogy a tehén kocog, míg a kocsi 120-al halad.
Felidegeskedik erre a mercis és maximális gázzal vagy 200-al kezd repeszteni. Visszapillant és látja, hogy a tehén lógatja a nyelvét. Mondja is a székely bácsinak, hogy lóg a tehén nyelve!
- Jaja, a tehenem mindig így jelez, amikor előzni akar!

János bácsi pipázva álldogál a kapuban. Mihály bácsi vezet egy tehenet épp a kapu előtt.
- Mihály bácsi, hova viszi azt a tehenet?
- Az orvoshoz.
- Miért? Beteg az a tehén?
- Nem beteg az.
- Nem ad elég tejet az a tehen?
- Húsz litert tejel minden nap!
- Nem borjadzik az a tehén?
- Dehogynem, a tavasszal hármat is borjadzott!
- Az Isten szerelmére, akkor mi a fenének viszi az orvoshoz?
- Mert az övé.

A székely fintorogva beleszagol a levegőbe:
- Fiam, te voltál?
- Nem.
- Asszony, akkor te?
- Nem.
- Akkor én.

Székely és a felesége egy szekéren utaznak.
Egyszercsak nagy vihar támad. Tőlük 100 méterre lecsap a villám. Azt mondja a székely:
- No-no.
Megint lecsap a villám tőlük 50 méterre. Újra megszólal a székely:
- No-no!
Lecsap a villám ismét, agyoncsapja az asszonyt.
Mondja a székely:
- No, azért!

Bolhaírtó port árul a székely vásározó, de valójában az csak téglapor volt, szépen csomagolva.
Vették is a népek mint a cukrot.
- Aztán mondja csak, hogy kell használni ezt a bolhaport?
- Meg kell fogni a bolhát, és az orrára kell tenni egy csipettel, attól felfordul.
- Hogy mondja kend? Hiszen ha megfogom, már nem kell a por, mert agyonnyomom...
- Agyonnyomni? - Az sem rossz módszer...

Baba született székelyéknél. Pár év eltelik, a gyerek szépen halad: jár, mosolyog, játszik. Egyetlen baj, hogy beszélnie is kellene már, de az csak nem szólal meg. Betölti a hat éves kort, de semmi.
Aggódnak a szülők, orvoshoz is viszik. Az mindent rendben talál, a némaság oka számára is titok.
Az idő múlik, végül is a szülők beletörődnek. Ha nem beszél, hát nem beszél, csakis az ő fiacskájuk.
Valahol a gyerek 14. születésnapja körül ebédelni ül össze a család. A tányérokban gőzölög a húsleves.
Egyszer csak megszólal a gyerek:
- Sót!
Az egész család meglepődik.
- Jajj, de boldog vagyok! - szól az anyja. - Te beszélsz fiam?
- Beszélök.
- Hát az isten szerelmére, eddig mér nem mondtál semmit?
- Eddig ölég sós vót a leves.

- Komám, én kinem állhatom az Andrást.
- Hát én se.
- Miért, te mennyivel tartozol neki?

Az öreg székely várja haza a fiát, egyszer csak kopogtatnak. Kérdi az öreg:
- Te vagy az fiam?
Nincs válasz! Kikiabál még egyszer, te vagy az fiam?
Nincs válasz! Harmadszor is kiszól, de mivel nincs válasz, kidobja a baltát. Utána kimegy, hát látja, hogy a fiából áll ki a balta! Kérdi:
- Miért nem szóltál, fiam?
Mire az:
- Hát bólintottam, apám!

Székely bácsi rákos lesz. Elmegy a fiával a kocsmába, mondja a haverjainak:
- Hát, már nem sokáig iszogatok köztetek, hamarosan elvisz az AIDS.
A fia csodálkozik, majd amikor indulnak haza, megkérdezi:
- De apám, nem is AIDS-e van, hanem rákja!
- Persze, de így legalább egyik sem fogja összeszűrni a levet anyáddal.

A székely meg a fia mennek az erdőben, a fiú az egyik bokor alatt talál egy régi mordályt. Kérdezi az apját:
- Mi vóna ez édesapám?
- Trombita. - szájába veszi és fujni kezdi, de a puska eldurran, az öregnek meg fülig reped a szája. A gyerek kisvártatva megszólal:
- Hát édesapám hiába nevet, én azért egy kicsit megijedtem!

Az öreg székely száz éves, és az újságíró elmegy hozzá, hogy meginterjúvolja.
- János bácsi, legyen szíves, mondjon nekünk az életéből egy vidám történetet.
Az öreg elkezdi:
- Már vagy nyolcvan éve történt, mikor a szomszédom átjött, és mondta, hogy nem találja a birkáit. Rögtön keresésükre indultunk vagy öten egy demizson pálinkával. Sokáig keresgéltük az eltévedt birkákat, és közben eliszogattuk a pálinkát. Mikor megtaláltuk a birkákat, mindet meghágtuk. Az volt ám a szórakozás!
Az újságíró gondolja, hogy ezt a történetet nem írhatja meg az újságban, és kéri az öreget, hogy meséljen neki másikat.
Az öreg megint elkezdi:
- Már vagy hetven éve történt, hogy a szomszédom átjött, hogy elszökött a felesége. Vagy öten a feleség keresésére indultunk egy demizson pálinkával. Sokáig keresgéltük az eltévedt feleséget, és közben eliszogattuk a pálinkát. Mikor megtaláltuk, mindannyian meghágtuk az asszonyt. Az volt ám a szórakozás!
Az újságíró ideges, mert ez a történet sem alkalmas arra, hogy megírja. Gondol egyet és így szól az öreghez:
- Jól van János bácsi, talán inkább hagyjuk a vidám történeteket. Nem történt magával a hosszú élete során valami szomorú, amiből az újságolvasók tanulhatnának?
Az öreg arca egyszerre elkomorodik:
- Már vagy ötven éve törtent, hogy egyszer eltévedtem...

Városi fickó sétál az egyik faluban, és a pályaudvart keresi. Meglát egy székelyt, odamegy és érdeklődik, hogy hány percre van a pályaudvar.
- Hát, ha itt megy az úton egyenesen, akkor kb. 40 perc, de ha kerül egyet és a mező felé megy, akkor csak 25 perc.
- Hogyhogy a kerülőúton gyorsabb?
- Hát mert ott ki van engedve a bika.

Egy kövér székelyasszony magyarországi látogatásról két sonkát akar átcsempészni a határon, és a kocsiülés alá dugja. Kérdi tőle a vámos:
- Van valami elvámolnivalója?
- Van két sonkám.
- Hol?
- Rajtuk ülök...
- Akkor jó - nevet a vámos. - Továbbmehet...

A székely utast vesz föl a kocsijára. Ahogy mennek a kanyargós úton, egy kivételesen éles kanyar tűnik fel előttük, de a székely nem fékez, sőt odacsap a lovak közé.
- Fékezzen bátyám, mert kisodródunk!
- Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart.
Nem is lassítanak, és be is veszik a kanyart. Nemsokára egy újabb éles kanyar tűnik föl előttük. Az utas megint megszólal:
- Fékezzünk, bátyám, mert itt halunk meg!
- Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart.
Nem lassítanak, de beveszik ezt a kanyart is. Ezután egy harmadik kanyar is föltűnik, de az utas már nem szól semmit, gondolja, tudja a székely a dolgát. A kanyarnál a kocsi kisodródik, felborul és drabaokra törik. A kocsi roncsai közül egyszer csak kikászálódik az öreg székely, és így szól:
- Negyven éve ezen az úton járok, de ezt a kanyart még sose sikerült bevennem!

Székely bácsika rohan a vonat után, végül csak elkésik, a vonat akkor gördül ki a peronról, mikor odaér. Erre a bácsi:
- Eredj csak, eredj, a jegy úgyis nálam van!

Az öreg székely nekiáll reggel egy nagy farönköt faragni. Elmegy a háza előtt a szomszédja és megkérdi:
- Mi lesz abból, szomszéd?...
- Ebből, fiam, gerenda! - válaszol a székely.
Nem sokkal később a szomszéd megint elmegy a ház előtt, látja, hogy az öreg még mindig nagy munkában van, ugyanazt a rönköt faragja egyre kisebbre.
- Hát mégis, mi lesz ez szomszéd?
- Ebből, fiam, kocsirúd.
Dél tájékán a székely térdig érő forgácsban ül, és még mindig farag. A szomszéd újra kíváncsiskodik:
- Mi lesz ez?
- Ebből, fiam, székláb.
Estefelé már nagy forgács gyűlik össze az öregnél, de ő még mindig farag. A szomszéd naná hogy ismét érdeklődik:
- Kicsi ez széklábnak is, mégis mi lesz ez, szomszéd?
Mire az öreg:
- Ebből, fiam, fogpiszkáló... ha el nem cseszem már megint...

Beteg a székely tehene. Megkérdezi a szomszédját, hátha tud segíteni.
- Mit adott maga a tehenének, amikor az beteg volt?
- Hát terpentint.
Másnap megint találkoznak. Mondja az első székely:
- Szomszéd, megdöglött a tehenem a terpentintől.
- Az enyém is.

Székely meg a fia mennek az erdőben. Egyszercsak tanálnak egy puskát. Állnak mellette egy darabig, mire a fiú megszólal:
- Hát mi lehet ez édesapám?
Pár perc múlva:
- Édös fiam, emmeg beztosan egy furulya.
Elrakják, mennek tovább. A fiút csak nem hagyja nyugodni a dolog, megkérdi vagy öt mérfölddel odébb:
- Osztán, ha ez egy furulya, há' mér nem próbáljuk es ki?
Pár perc múlva mondja az öreg:
- Há', próbáljuk, fiam.
Pár mérföldnyire meg is állnak, előveszik az instrumentumot. Megszólal a fiú:
- Osztán, ha kipróbáljuk, az hogyan lössz?
- Há', fiam, majd én fulom, te mög nyomogassad, oszt majd csak mögszólal.
Így is történik: az öreg bekapja a puska csövét, fújja rettenetesen, a fiú meg a ravasszal babrál. Egyszer csak elsül a puska, az öreg szája meg fülig fölreped. Aszongya erre a fiú:
- Há', ne vigyorogjon, idösapám, mer' én kurvára mögijedtem!

Idős székely bácsi kimegy az udvarra pisilni. Mikor bejön a házba, az egész gatyaszára csupa víz. Megkérdezi tőle a felesége:
- Mi az, esett az eső?
- Nem, fújt a szél!

Áll a székely az akasztófa alatt, nyakában a kötéllel. A hóhér megkérdezi:
- Na öreg, mi az utolsó kívánságod?
A székely nem mond semmit. A hóhér lassan elkezdi húzni a kötelet, lassan rászorul a hurok a székelyember nyakára, és amikor már nem kap levegőt, elkezd irgalmatlanul kapálózni. A hóhér gondolván hogy mégiscsak van egy utolsó kívánsága, visszaengedi a földre, erre a székely:
- A jóistókát neki, majdnem megfulladtam!

A székelynek köhög a lova. Elmegy az állatorvoshoz, aki lóport ír fel az állat számára, hogy a székely fújja a ló szájába.
Két hét múlva találkozik az orvos a székellyel, és megkérdi, hogy használt-e a por?
Mire a székely:
- Dehogy, a rühes dög hamarabb fújt, mint én...

Egy székely fickó azzal dicsekszik a barátainak, hogy akár harminc gombócot is képes megenni egyszerre. Fogadnak ötezer forintba, és elmennek gombócot rendelni. Hatalmas tálban teszik le a szilvás gombócokat a fickó elé és ő neki is lát. Falja, falja, már a szeme is kidülled, nyeli egymás után. Igen ám, de a huszonnyolcadik gombóc már sehogy sem megy le a torkán. Elkeseredetten nézi a tálban maradt 3 gombócot:
- Ha előre tudom, hogy ez a három ilyen nehezen fog lemenni, akkor ezekkel kezdtem volna!

Istálló körül tevékenykedik a székelybácsi. A szomszéd érdeklődik:
- Mit csinálsz, Pista?
- Hányom a ganyét!
- Hát mi a fenét ettél?

Két székely atyafi nézelődik a vásár után a brassói Fekete templom körül. Csodálják az öreg építményt, megnézik a Honterus-szobrot, majd távolról nézik a tömött tornyot, melynek ablakain át jól látszik a nagyharang.
- Mondja, bátya - szól a fiatalabbik - hogyan kerülhetett az a hatalmas harang a toronyba?
- Hát hogyan másképp, mint csengettyű korában?

- Hogy veszi fel a székely a mobiltelefonját?
- No, kia?

Házsártos, veszekedős anyósa volt a székelynek. Tudván ezt, üzent neki a helyi patikus, hogy van egy jófajta orvossága ez ellen.
A székely elment hozzá a szerért, s a patikus adott neki két hatalmas pofont.
- Na, ezt adja be az anyósának, mert az ő bajára ez a legjobb orvosság.
Legközelebb, amikor az anyós megint elkezdett kárálni, a székely szó nélkül pofon teremtette. S lám, az orvosság hatott, az asszony elcsöndesedett.
Amikor a székely ismét elment a gyógyszertárba, a patikus megkérdezte:
- No, használt a múltkor a gyógyszer?
- Hogy használt-e? Mihelyst beadtam egy porciót, nyomban meggyógyult. A második pofonra... (ezzel képen teremtette a patikust) ... már nem is volt szükségem, hát visszahoztam!

Öreg székely bácsi megy az országúton, egyszer csak megáll melette egy Mercedes, kihajolnak az ablakon és megkérdezik a bácsit:
- Hány lóerős a szekér, papa?
- Kettő, hát a tied?
- 320 - mondja a sofőr és nagy gázt adva elhúz.
Pár kilométerrel arrébb az öreg látja, hogy a Mercedes nekiment egy fának. Erre gúnyosan így szól:
- Mi van fiam, szétszaladt a ménes?

A székely legény esküvő utáni napon azt mondja a feleségének:
- Asszony! Ha én hazajövök a munkából és féloldalt áll a kalapom, akkor te mész a szobába, húzod fel a szoknyádat és szétteszed a lábad.
Asszony:
- Jól van. De ne adja az Isten, hogy ha te hazajössz a munkából és nekem csípőn van a kezem, akkor neked ne álljon félre a a kalapod!

Áll a székely juhász a réten a botjára támaszkodva. Arra megy a többi juhász, meglátják, kérdik tőle:
- Hát te meg mit csinálsz?
- Gondolkodom.
- És hol a fenében van a nyájad?
- Azon gondolkodom...

Kiabál a székely legény az apjának:
- Édesapám, fogtam egy medvét!
- Jól van, hozd ide!
- Nem tudom, mert nem enged el!

Hajtja a székely bácsi komótosan a szekerét. Egyszer csak lelassít mellette egy kocsi és kiszól a sofőr:
- Bácsi, nem tudná megmondani merre van a makaróni gyár?
- Nem tudom fiam.
A kocsi továbbhajt, a székely bácsi elgondolkozik, aztán utána kiált:
- Jóember, nem a tésztagyárat keresi?
A sofőr örömmel tolat vissza:
- De igen, tudja hol van?
- Dehogy tudom, fiam.

Két székely fát vág az erdőben. Azt mondja az egyik:
- Te, tudod-e, mi az a vagánykodás?
- Nem tudom.
A székely földobja a baltát, alááll, és az utolsó pillanatban ugrik el a leeső fejsze alól.
- Na látod, ez a vagánykodás.
A másik székelynek megtetszik a dolog, így másnap a fiával megy ki az erdőre, gondolja megmutatja, mit tanult.
- Fiam, tudod-e mi az a vagánykodás?
- Nem tudom.
A fickó feldobja a baltát, alááll, majd amikor el kellene ugrani megbotlik, és agyonüti a balta.
A fiú egyedül megy haza. Otthon az anyja:
- Apád hol van?
- Még kinn vagánykodik az erdőben.

- Miről ismerik meg a székelyt a budapesti vidámparkban?
- ???
- Bicskával eszi a vattacukrot.

Egy székely fiatalember el szeretne menni a bálba, de nincsen ünneplős cipője. Elhatározza hogy kifényesíti a gumicsizmáját és abban megy majd el táncolni. Így is tesz.
Aznap este a bálban először Annát kéri fel táncolni. Tánc közben lenéz, és azt mondja:
- Anna, rajtad kék bugyi van.
- Hát ezt honnan tudod?
- Tudom.
Másodszorra Natasát kéri fel táncolni. Tánc közben ismét lenéz és azt mondja:
- Natasa, rajtad fehér bugyi van.
- Ezt meg honnan tudod?
- Tudom.
Harmadszorra Nórát kéri fel táncolni. Tánc közben megint lenéz, majd ijedten felkapja a fejét:
- Nóra, van rajtad bugyi?
- Nincs. - válaszolja.
- Huh, már azt hittem, hogy a csizmám repedt szét.

Székely és a fia elmennek fát vágni, a gyerek azonban megunja apja folytonos okoskodását és kötekedését és belevágja a fejszét az apja hátába. Az öreg összeesik, vergődik, majd megkérdezi a fiát:
- Fiam, ez direkt vót, vagy csak úgy viccből?
- Ez nagyon is direkt volt, édesapám - mondja a gyerek.
- Akkor jóvan, mert viccnek eléggé durva lett volna.

Székely bácsi komor arccal vacsorázik az étteremben: zavarja a zenekar hangos játéka. Odahívatja a pincért:
- Mondja, főúr, meg lehet kéri a zenekart, mit játsszanak?
- Igen, uram. Mi volna a kívánsága?
- Szóljon nekik, hogy amíg ebédelek, játsszanak inkább pókert.

Székely bácsi kérdezi a fiától, hogy mennyi az idő.
- 10 perc múlva kettő - feleli az, mire kap egy taslit.
- Ezt miért kaptam? - kérdi, mire a válasz:
- Nem azt kérdeztem, hogy 10 perc múlva mennyi idő lesz..

Az öreg székely kegyetlenül be van nyomva, mint a rajzszög, s a kocsmából hazafelé baktat a szekéren bóbiskolva. Ezt meglátja a rendőr, s megállítja a fogatot.
- Bátyám, maga olyan részeg, hogy majd lefordul a kocsiról, szerencsétlen ló meg csak megy a feje után, még baleset lesz belőle.
Az öreg székely csak mordul rá egyet!
A rendőr intézkedés gyanánt a következőket mondja:
- Bátyám, látva a jelenleg állapotát, mit szólna ahhoz, ha most elvenném a lovát?
A székely meghúzza a vállát, s közli:
- Mit szólhatnék? Rendőr vejem még úgysem volt!


Az öreg székely ül a hintaszékében az udvaron. Egyszer csak egy limuzin gurul a ház elé. Kiszáll belőle egy öltönyös ember és azt mondja:
- Emlékszel rám, apám, én vagyok a fiad, akit elküldtél 10 éve a városba dohányért. Azóta meggazdagodtam, megnősültem és híres lettem.
- Jó, jó, - mondja a székely - de hol a dohány?

Megy egy székely az utcán, kutyát lóbálva a pórázon!
Ezt meglátja egy székely bácsi, és rákérdez:
- Hé te meg miért lóbálod azt a kutyát a fejed fölött?
- Örömet szerzek neki!
- Ennek ez örül?
- Ennek még nem, de majd ha leteszem a földre...

- Mit mond a székely, amikor odaadja a disznóknak étel gyanánt a parókáját?
- ???
- Nincs többé korpa, csak gyönyörű haj!

- Mit gondolsz melyik a gyorsabb, a ló vagy a postagalamb? - kérdi a székely a komájától.
- Gyalog a ló...

Az öreg székelyhez egy újságíró látogat le falura, hogy riportot készítsen kisiskolások részére.
- Kérem mondja el egy napját!
- Hát édes fiam, reggel felkelek, megeszek egy fél oldal szalonnát. Megiszok rá 4-5 pálinkát...
- Na de bátyám, ezt így nem lehet, mondja inkább hogy könyvet olvas.
- Jól van fiam. Tehát felkelek reggel, megeszek egy fél oldal szalonnát. Elolvasok 4-5 könyvet, aztán addig dolgozok kinn a szántón, amíg olyannyira megnő a tudásszomjam, hogy 5-6 könyvet ismét el kell olvasnom. Bele is szédülök a sok olvasásba, ezért lefekszem, pihenek egyet. Mikor felébredek, megeszek egy jó nagy darab csülköt 1 vekni kenyérrel. Ebéd után elmegyek a könyvtárba. A Pista már rendszerint ott vár. Együtt elolvasunk vagy 12-t, egészen addig, amíg a könyvtár bezár. Utána meg átmegyünk a Józsihoz, mert neki meg nyomdája van!
 

 Arra biztatnám az olvasókat, a magyarokat, hogy ne az anyagi lim-lomok után rohangáljanak, hanem magukat adják férjüknek, feleségüknek, családjuknak az ünnepre! Azt kívánom valamennyiünknek, hogy mi legyünk egymás számára Isten szép, élő ajándéka.
Böjte Csaba

"Annyi mindent kéne még elmondanom
Ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, hogy milyen jó hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk!"
Ismerős Arcok

"Adjon az Isten ezüst esőt,aranyló búzamezőt ezen a földön minden magyarnak, igaz hitet, Szebb Jövőt!"
Hungarica

Itt élj, vagy bárhol,
lényeg, hogy otthonra lelj!
Így élj, vagy bárhogy,
a szíved magyar legyen!
Lord

Nem számít, honnan jöttél,
Csak az számít, hogy merre mész,
És a zászlód, mit magasra tart,
Egy ökölbe szorított kéz.
Kárpátia

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem.
Petőfi Sándor

Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!
Márai Sándor

Tiszteld a múltat, és éltesd tovább!
Kőrösi Csoma Sándor

Más nyelven beszélsz, más nyelven írsz,
De magyarul álmodsz, magyarul sírsz.
Hobo

Nem az a csoda, hogy Magyarország olyan, amilyen; az a csoda, hogy van. De azért ne sajnáljuk magunkat. Ehhez a történelmi sorshoz, amely alakított bennünket, mi is hozzáadtuk a magunkét: kígyóembert csak abból lehet csinálni, akinek elég puhák és hajlékonyak a csontjai. Minden más csont törik.
Márai Sándor

Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; én azt szeretném hinni - lesz!
Széchenyi István

Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.
Széchenyi István

Minden becsületes szívnek legszentebb a hon.
Széchenyi István

Magosan, a kék égen sasok keringtek mozdulatlan szárnnyal. S tova északnyugat felé, ahol a nádasok az éggel összeértek, kicsi fehér felhők hajóztak szelíden Erdélyország felé. Mintha csak a mocsár mélyéből fölszálló hazavágyó sóhajok lettek volna.
Wass Albert

"Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal."
Wass Albert

"E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más, inkább meghalok!"
Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben

Hol a magas hegyek júniusban fehér kucsmát hordanak
És pisztrángrajok úsznak el a korhadozó híd alatt
Hol lenn a völgyben kétszáz kémény füstfelhőket ereget
Élt egy asszony magányosan, férjéről várt híreket

Két éve már, hogy tábori lap nem oldotta magányát
Reménykedve várta mégis minden nap a postáját
A kertkapuhoz kisétálva leste meg a hírhozót
És könnyes szemmel sétált vissza, ma sem kapott semmi jót

Egy nap aztán furcsa levél érkezett a címére
Csináltasson igazolványt megváltozott nevére
Megírták, hogy mikor menjen, melyik házba és hova
Így lett Kovács Máriából Maria Kovachova

Ki tudja már, mennyi hosszú év repült el azóta
Hogy utoljára levelet hozott ki neki a posta
Esténként férje fényképét fekteti párnájára
Beszél hozzá, simogatja és hűségesen várja

Egyszer aztán nyílt az ajtó és ott állt a vén baka
Mankójára támaszkodva a fogságból tért haza
Nem szóltak, csak nézték egymást, mint szerelmük hajnalán
Nézte egymást némán az az ifjú és a szép leány

Ez így egész, azért nem emeltem ki belőle.

Az Isten tudja, mit cselekszik,
Magas tervébe nem lát a vak ember,
S kérdőre vonnunk őtet nem szabad.
Rákülde a tengerre engem,
Lelkembe tette az iránytűt,
Amerre ez vezet, megyek.-

Petőfi

Tamás István:
Magyar vagyok
- versdal -

"Kialudt mécsesek, elégetett gyertyák,
fényükbe temették Magyarország sorsát!"

"Az idegen szívűek között, ezernyi,
hozzám hasonló remél
Nem igaz, hogy nem tehetünk semmit!
Nem igaz, hogy így kell ennek lenni!"
(Beatrice)

Tamás István:

"Kedvenc folyóm által, átölelem a földet,
megöntöm vizével az öregedő tölgyet.
Feltámasztom újra a Kárpát-medencét,
eltemetem mélyen a dekrétum emlékét.
Csángók és Székelyek éneklik majd velem.
Magyar vagyok, magyar a nemzetem!

Tamás István:

A boldogság

"A boldogság egy álom csupán, ami valakinek élete részévé válik,
de jelenlegi világunkban ezt bekebelezi,
az - egy bizonyos réteget boldoggá tevő globalizáció
és a mások fölött elhatalmasodó, uralkodni vágyás."
"Nekem áldott az a bölcső,
mely magyarrá ringatott."
Arany János

Ha szívedben félelem, vagy kétely az úr,
Tudd; az éjben ezer csillag gyúl!
Ezer ősöd példája vezesse lépteid,
S mint csillagot,követnek véreid!
Itt állsz a Haza életének keresztútjánál,
A jövő nemzedékek sorsa most terajtad áll!

Nézd meg egyszer egy székely ember arcát, mikor Vásárhelyt elhagyva hazafelé fordul! Nézd meg az arcát, mikor megpillantja a Hargitát! Aztán csendesedj el, és imádkozz, hogy legyen egy olyan hely a világon, melynek láttán te is úgy érzel, mint ő! Mert ha van, akkor van hazád is. 10.12, 16 27

Míg nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok
Most meg az lenne jó, ha árnyék lehetnék
Úgy érzem, ha kell, hát meg is halok
De teérted élni, azt még jobban szeretnék. 10.13

Lehetsz gazdag, lehetsz szegény
Lényegtelen, hidd el nekem
A hazád nélkül senki sem vagy
Nincs már helyed, nincs életed,
Jöttment lett a bélyeged. 10.14
Ismerős Arcok

Magad választod a nehezebb sorsot
És megbecsülöd az őszinte szót
Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni
És felismered a rosszat s a jót. 10.15
Ismerős Arcok

"Mert nekünk ott van az otthonunk, ahol gyermekként játszottunk.
Apánk az ajtóban állt, anyánk étellel várt, ahol ébren is álmodtunk.
Ahol harangok hangja szállt, ahol nagyapánk háza állt.
Ahol szó volt a szó, hol a rossz is túl jó, ez az egy út mi járható." 10.16
Ismerős Arcok

Miféle világ ez körülöttem?
S hová lettek az álmaim?
Nem maradt semmim,
Te vagy talán az EGYETLEN! 10.17
Ismerős Arcok

Ahogy az erdeinket pusztítják
Úgy pusztul vele a népünk
S mikor az utolsó fát kidöntik
Akkor lesz nekünk is végünk.
(...)
Megmondom én, hogyan lehet
Hogy magyarként éljük a jövőt:
Ameddig azok döntik
Mi ültetjük addig a fenyőt. 18, 19
Ismerős Arcok

Az Anyám dolga, hogy ne sírjon,
ha nagyon félt, akkor behívjon.
Az Apám dolga, ha ajtót nyit,
ne úgy köszöntsön, mint akárkit.19
Ismerős Arcok

A zenész dolga, hogy zenéljen,
a szívem mélyéig elérjen.
Az író dolga, hogy meséljen,
de igazat írni ne féljen. 19
Ismerős Arcok

Kinek mi dolga? - Szerintem
a gyermeké az, hogy szülessen,
a Napé, hogy megsimogassa,
s a Holdé, hogy álomba ringassa.21
Ismerős Arcok

Mint a villám tépte, magányos fenyő,
Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő,
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér,
Otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél.22,-21
Ismerős Arcok

Mint a leszakított, haldokló virág,
Mint az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág,
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered,
Ha nem vigyázol ránk, olyanok leszünk mi is nélküled.-----22
Ismerős Arcok

Hideg télben, az esti szélben
A szó megszakad, benned ragad
A fenyő színe, a kenyér íze,
Az ősök dala, a szíved szava,
A szülőföld hív haza.
Ismerős Arcok

Az emberi léleknek valami olyan titka ez, mint zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igaz barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord. 25

Ha újra elővesz a honvágy, gondolj arra: minden kép, amit mutat, a múlté. Mintha régi-régi fényképes albumban lapoznál. Ma már semmi sem azonos azzal, ami benned fáj. Nemcsak az idő változott: megváltoztak a hegyek és a völgyek. Az erdők és a mezők. Ma már nem olyanok, mint akkor voltak, ma már semmi sem olyan. Minden megváltozott, minden idegen. A meghitt régi utak, amelyekre visszavágyódik benned a fájdalom, már nincsenek. 27

Gondolj mindig arra: mit tenne egy majom, ha ruhába öltöztetnéd, bevezetnéd a civilizáció kényelmeibe, megismertetnéd vele a társadalmi élet játékszabályait, tisztségekkel, hivatalokkal, jogokkal és kötelességekkel látnád el, és végül kezébe tennéd a sorsodat? Ne várj többet az emberektől sem! 28

Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.
Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.

Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Cseréljük föl kizsákmányolóink erkölcsét a régi, jól bevált magyar erkölcsre, nyújtson valóban testvérkezet minden magyar minden magyarnak és az Úr-Isten erőt ad újra, hogy megszabadulhassunk a gonosztól és építhessünk együtt egy szabad és igaz új Magyarországot!

Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy "örökkévalóság". A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek... minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül... csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
zokog, zokog a csontvázembered.)

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Mert nem jó a harag, méreggel tölti meg a lelket s beszennyezi a gondolkodást. Azok a szerencsétlen fiatal testvérek nem tudják, mit cselekszenek, olyanok mint az állatok, szegények. Nyomorúságos szennyel vannak tele, de hiába próbálom, nem tudok segíteni rajtok, ameddig ők nem kívánnak segíteni magukon. S az ember nem tehet egyebet, mint elfordítja a fejét másfelé s gyönyörködik abban, amit Isten teremtett, mert csak az hibátlanul szép.

Ne félj, magyar, az ki vagyon veled,
ezer veszély közt is bizton hazavezet,
s ha jó az óra, meghallod szavát.
Hazamegyünk! Hazamegyünk!
Ne félj, magyar, az ki vagyon velünk,
a bujdosásból majd hazamegyünk.
A bujdosásunk véget ér hamar,
s szabad lesz végre,
szabad a magyar.

Isten, add, hogy bujdosásom
így végződjék egy szép napon:
roskadjak én is le az útra,
tettől, tudástól gazdagon,
maradjak ott nagy reményjelnek,
hogy bárki, aki haza vágyik
s átlép felettem gondtalan,
úgy mondja halkan, boldogan:
már csak tíz perc az út hazáig.

Valakinek sebet kap a lelke. Aki adta, nem is tud róla talán. Aki kapta, alig rezzent meg belé. De a seb marad, és nem heged be.
Régi nyomokat keresek, melyeket elfújt a szél. Régi szavakat, melyeket elmosott a víz.

„Áll a Krisztus szent keresztje, elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve látom üdvösségemet.
Bánt a sok gond, űz a bánat, tört remény vagy félelem: Ő nem hágy el, biztatást ad, békesség van én velem.
Boldogságnak napja süt rám, Jóság, fény jár utamon: A keresztfa ragyogásán fényesebb lesz szép napom.
Áldássá lesz ott az átok, megbékéltet a kereszt, el nem múló boldogságod, békességed ott keresd!
Áll a Krisztus szent keresztje, elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve látom üdvösségemet.”
(230. dícséret, Ref. énekeskönyv)

"Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség"
(gr. czegei és szentegyedi Wass Albert)

Arra biztatnám az olvasókat, a magyarokat, hogy ne az anyagi lim-lomok után rohangáljanak, hanem magukat adják férjüknek, feleségüknek, családjuknak az ünnepre! Azt kívánom valamennyiünknek, hogy mi legyünk egymás számára Isten szép, élő ajándéka.
Böjte Csaba

"A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek."
Wass Albert

"Minden nemzetnek olyan kormánya van,aminőt érdemel.Ha valami oknál fogva ostoba,vagy komisz emberek ülnek a bölcs és becsületes nép nyakára,akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarább a pokol fenekére küldi.De ha egy kormány huzamosan megmarad a helyén,akkor bizonyos,hogy a nemzetben van a hiba"
Széchenyi István

”Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed,”
Petőfi Sándor

"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni.
Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük.
Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az
emberiségre.
Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak
és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

Padre Pio (1887-1968)

"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.
Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni, amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg. Hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik, legyen szent fény, átokká válik, legyen gyönyör, halállá válik.
Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied."

Hamvas Béla

Tiszteld a múltat, és éltesd tovább!
Kőrösi Csoma Sándor

Verje meg az Úristen ezt a földet,
Ha tőlünk elveszik!
Reményik Sándor

"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!"

"Egymást segítve jussunk előre!"
Benke László

1, „Ha az ember az igazságnak csak egy kis részletét is megismeri, és ha ennek az igazságnak a fel nem ismerése az övéinek ártalmára lehet, akkor nincs joga azt ki nem kiáltani – történjék bármi azzal, aki kimondja.” (Henri Pozzi)

2, „A békeszerződések nem koporsók, amelyekből a legyőzötteknek sohasem szabad kilépniük.” (Benito Mussolini)

3, „Mindenki hazája szent. Belőlük egynek elpusztítása is felér az emberi faj megcsonkításával. Egy nép legyilkolására irányuló szándék Isten elleni hadüzenet, támadás az élet rendje és a történelmi gondviselés ellen. Lelkiismeretünk szerint bűntény. Bűneink azonban – hála legyen Istennek – mégsem hiábavalóak: elkövetőjükre terhet, romlást, büntetést hoznak.” (R. P. Gratry atya – Notre Dame, Párizs)

4, „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás…” (Théophile Delcassé – francia külügyminiszter)

5, „Trianon tehát történelmi tévedés, földrajzi szörnyszülött, gazdasági lehetetlenség, igazságtalan békeszerződés önmagában és tragikus következményeiben.” (Yves de Daruvár)

„Nem haragból, de becsületből!”

„Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, nem tehet sokat: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges.”
Kölcsey Ferenc

"Haza és szabadság, ez a két szó, melyet
Először tanuljon dajkától a gyermek,
És ha a csatában a halál eléri,
Utószor e két szót mondja ki a férfi!"
Petőfi Sándor

"A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz."
Kossuth Lajos

"Hazára minden embernek szüksége van. Persze nem olyanra, amilyennek a primitív, melldöngető hazafi képzeli, olyanra sem, mint a vallásé, vagyis holmi túlvilági haza bágyatag ízelítőjére. Nem, az embernek olyan haza kell, ahol talaj, munka, barátság, pihenés és szellemi befogadóképesség egyetlen természetes, kiegyensúlyozott és rendezett egészet, sajátos és egyéni világmindenséget alkot."
Elias Canetti


Wass Albert
Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor,
Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.
"Ébredjetek fel Magyarok! S legyetek újra nemzet, váljatok újra
nemzetté! Ahol nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országba,
hanem, hogy ki mennyi jót, szépet és hasznosat tud cselekedni a magyar
közösségért.”

Petőfi Sándor,
Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, 1849. július 31.?)
magyar költő, forradalmár, nemzeti hős. "Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!..."

Prohászka Ottokár
(Nyitra, 1858. október 10. – Budapest, 1927. április 2.) katolikus egyházi író,
székesfehérvári püspök, az MTA tagja.
"Emberek, féljétek az Istent s szeressétek Krisztust. Ezt kiáltja õ felétek,
kiáltja a végkimerülésig. Ó ha, valamikor, hát ma halljátok meg szavát; esd,
hogy kíméljétek s becsüljétek meg lelketeket."

Kodály Zoltán
(Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.) zeneszerző,
zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja."
Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg
magunknak."

Nyírő József
Székelyzsombor, 1889. július 18. – Madrid, 1953. október 16.), erdélyi magyar
író, katolikus pap, újságíró. "Nem igaz, hogy a háborúnak lelke van... Nem igaz, hogy jobbak leszünk általa...
Nem igaz, hogy a ma született, ártatlan csecsemőnek is szenvednie kell... Én nem
tudom visszaadni a halott apákat, sem a halott férjeket, drága gyermekeket. Nem
tudom, nem tudom! (...) De tudom, hogy nem azok fognak győzni, akik egymást
öldösik. De tudom, hogy kifosztott, meleg fészek romjaiból új otthon épül. De
tudom, hogy a csók erősebb, mint a fegyverek, s egy ölelő karban több élet van,
mint amit eddig az összes találmányok és bölcsességek nyújtottak."

Szabó Dezső
Kolozsvár, 1879. június 10. – Budapest, 1945. január 5.) magyar író, kritikus,
publicista. A két világháború közötti magyar irodalom nagyhatású képviselője.
"Az én felelősségem nem végződik a sírnál..."

Márai Sándor
(Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 22.) magyar
író, költő, újságíró.
"Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!"

Fekete István
(Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági
könyv és állattörténet írója.
"Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá.
Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó
lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár
halk szót, jó könyvet és kevés embert. De az aztán Ember legyen!"

Reményik Sándor
Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két
világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.
"Leszek őrlő szú az idegen fában,
leszek az alj a felhajtott kupában,
az idegen vérben leszek a méreg,
miazma, láz, lappangó rút féreg,
de itthon maradok!"

Dsida Jenő
(Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar
költő.
„Székelyek ott, a bércek szikla-melIén, üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján, magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt, s a bácskai szőlőhegyek közt ,üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Párizsban, vagy Amerikában, Európában vagy Ausztráliában,
üljetek mellém (...)
Zúgjon hát a magyar zsoltár:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint népem, te szent, te
kárhozott, de drága!(...)Európa fogja be a fülét és nyögjön a borzalomtól és
őrüljön bele”

Gyóni Géza
Gyón, 1884. június 25. – Krasznojarszk, Oroszország, 1917. június 25.)
evangélikus teológus hallgató, magyar költő.
"Az élet titka: őszinteség!"

Tóth Tihamér
Szolnok, 1889. január 14.– Budapest, 1939. május 5.) katolikus egyházi író.

Sajó Sándor
Sajó Sándor (Ipolyság, 1868. november 13. – Budapest, 1933. február 2.) költő,
tanár, drámaíró, az MTA levelező tagja
"Taníts meg, én Uram, milyennek kell lennem,
Hogy igazabb, hívebb, jobb magyar legyek."

Makkai Sándor
Makkai Sándor (Nagyenyed, 1890. május 13. – Budapest, 1951. július 19.) erdélyi
magyar író, református püspök.
"Az emberi élet legmagasztosabb, legszebb pillanatai azok, mikor az adventi
sötétségben, adventi fájdalmakban vergõdõ lélek felett hirtelen felgyúló
meglátások, fenséges eszmények ragyogása árad el. Nem csoda, ha ilyenkor mindig
a legszentebb jelenlétét érezzük. És néha nagy, közös megpróbáltatások idején,
egy egész nemzetre reáfekvõ reménytelenségek éjjelébe gyúl fel a fény."

Böjte Csaba
Kolozsvár, 1959. január 24.) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc
Alapítvány alapítója.
" Hiszek a szeretet végső győzelmében"

,,Taníts meg, én Uram, milyennek kell lennem, hogy igazabb, hívebb, jobb magyar legyek.,,

Sajó Sándor

„A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél. A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felül álló erő, mely ellen tehetetlenek a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.”
Wass Albert

"Magyar az, aki sorsközösséget vállal a magyarsággal"
Tudós Takács János

"Tied vagyok, tied, hazám! E szív, e lélek; Kit szeretnék, ha tégedet Nem szeretnélek?"
Petőfi Sándor

"Egymást segítve jussunk előre!"
Benke László

"Egy lángot adok, ápold, add tovább és gondozd híven..."
Reményik Sándor

"Az a magyar, akinek fáj Trianon."

Wass Albert

Az erkölcs mindössze egy vékony máz az emberi állaton, amit magányos elmélkedések órái raktak reá, s ami könnyen ledörzsölődik róla, amikor falkába verődik, s kitör alóla a vadállat rejtett ösztöne.

"A szeretet és a békesség, fiam, a legkisebb kunyhóban is elfér. Nem mindég a nagy házakban élnek boldog emberek."

´Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De
nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a
pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha
egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled... azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata...

"Nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk!"

Megtörni nem fogok, itt éltem, itt halok,
Áldom az Istent, hogy magyar vagyok.

"Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal." (Wass Albert)

Az a rabszolga igazán, aki szabadnak hiszi magát,holott nem az.
— Goeth

Ha e világon bűn magyarnak lenni, én mindörökre bűnös maradok!‌

Édes és dicső meghalni a hazáért.
Horatius

Új hazát nem lehet "keresni". Csak pénzt lehet keresni, s a pénz birtokában tartózkodási helyeket.
Márai Sándor

„Nem akarunk rombolni, mi építeni akarunk. A mi fegyverünk nem a gyűlölet, hanem a szeretet. Mi részt akarunk venni abban a munkában, amely az egész magyar társadalomból egy egységesen szervezett, jól fegyelmezett, istenfélő, munkás, hazafias társadalmat akar alkotni. (...) Mert naggyá, gazdaggá csak a nemzeti érzés tehet."

Herczeg Ferenc

Azt hiszem, akkor lesz egy hegycsúcson igazán szép a kilátás,
hogyha gyalog megyünk oda fel, megizzadunk, verejtékezünk
és elfáradunk.
(Böjte Csaba)

Széthúz a magyar, fájdul a szív
Hallom sírását, a turul hív,
S ha elé kerülök, csak annyit mondhatok,
...
Tán nincs veszve minden, vannak harcosok.
Széthúz a magyar, fájdul a szív
Hallom sírását, a turul hív,
S ha elé kerülök, csak annyit mondhatok,
Tán nincs veszve minden, vannak harcosok.
 

Megnémultam....elszakadt a húr,
Nem szólal lantom többé senkinek,
A tölgy-rengeteg hulló sátorában
A természettel együtt temetek...

Lelkem szikláin meghalt az echó,
Elhallgattak a harsogó habok,
Lombok közöt már nem susog a szellő,
S a zord hegyekről eltűnt a titok...

Hiába küldi sirva vagy nevetve
Halk csobogását egy messzi patak,
Többé nem láttok könnyet a szememben,
A kék havasról több dal nem fakad...

Megnémultam... elszakadt a húr,
Nem szólal lantom többé senkinek,
Hanem ott bent, lelkem sziklái közt
Halkan zúgnak tovább a vadvizek...
 

Szegény vagyok, szegényebb mint a koldus,
aki az utcasarkon kéreget,
mert felette tiszta ég ragyog,
s az ég szereti a szegényeket.

S a koldusok nagynéha hinni tudnak,
Istenben, égben, s abban, ami szent,
és imádkozni tudnak és szeretni
s a lelkük álma: Léthe-parti csend.

És jó annak, kit szánakozva néznek
és megsiratják fátylas csillogását
mosolytalan két könnyező szemének.

Rólam hiszik, hogy végtelen a kincsem:
pedig érzem, tudom, hogy semmim sincsen:
mindenkinek adósa maradok.

Mert szeretetben, hitben és reményben
a koldusnál is koldusabb vagyok.
 

Nyögött, csikorgott a célját vesztett világ.
A gyűlölködők gyűlölködtek.
A gyilkosok gyilkoltak.
A csalók csaltak, a lopók loptak.
Bánatában elbujdosott az Isten.
Szem-pillantás alatt megállt a világ.
A repülőgépek ráfagytak az égre.
A vasutak elakadtak.
Gépkocsik az út sarába fagytak.
Gyűlölködők nem gyűlölködhettek.
Gyilkosok nem gyilkolhattak.
Csalók nem csalhattak, lopók nem lophattak.
Sötétségbe temetkezett
Az egész megveszekedett világ.
Aztán Egyszerre csak
Kigyúlt valahol egy kicsike fény.
Vékonyka gyermekhang énekbe szökkent:
"Mennyből az angyal..."
S az egymagában viaskodó gyermek hangtól
Egyszerre csak visszatért az Isten!
Fölragyogott a nap.
Röpültek újra a repülőgépek.
Zakatoltak a vonatok.
Dübörögtek a gépkocsik.
De csalók nem csaltak többé,
Lopók nem loptak többé,
Gyűlölködők nem gyűlölködtek,
Gyilkolók nem gyilkoltak:
Új életre kelt egy megváltozott világ!
Visszatért medrébe
Az istenadta, istenrendelte élet!
 

Szerető szóért könyörögve, egyszer,
ha visszatérek: Kolduló eretnek,
szeretni fognak, akik most szeretnek?

Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak,
s hitetlenebb leszek, mint bármikor:
a barátaim barátok maradnak?
Ha harcban járok, s véres lesz a lelkem,
villám szakad, és mennydörög felettem,

ha kitagad az ég, s a földön
életemet Isten-tagadva töltöm,
és átkokat szór rám a félvilág:
vajjon, ha akkor visszatérek,
megismernek ezek a régi fák?
 

Mint anya gügyögő gyermekére,
még az imént mosolygott a Nap:
ám az égbolt déli peremére
már goromba felhők rajzanak.
Eltakarják hő- és fényforrásunk,
életadó kútfőnk: a Napot,
s ím, megnyílnak az ég csatornái,
s felzubognak az áldás csapok...

Minden cseppet ájult kéjben szív fel
megtaposott fű, fa, lomb, virág:
szirmaikról menten lemosatják
utak rájuk szállongó porát.
Sóhajtanak s megfürödnek szépen,
lankadt tagjuk zsibbasztja a csók:
s ím, megnyílnak a kis virág-lelkek,
s indulnak a boldogság-hajók...

Ó szerelem, mért nem hullatod rám
záporozó, májusi esőd?
Mért nem oldod le magányom kérgét,
mely lelkemnek gyökeréig nőtt?
Megfürödni gyöngyös cseppjeidben
be szeretne e szív újólag,
s ha egy kislány hű szerelme által
célba vinné balga sorsomat...
Éveim növekvő árnyában
szűkítem a kört magam körül.
Lendület, ifjúság hova lettek?
Fény arcomra már alig derül.
Lelkem fehér hattyúját elűztem,
Veronikám az idő nyelte el:
s nincsen már kéz, amely enlelkemnek
nyugtalanságából kiemel...

Ó szerelem, árasszon el engem
záporozó, májusi esőd!
Köznapok porrétege egyébként
tengni késztet még idő előtt...
Lúdtalpú rém (sorsom) taposott meg,
hűs zuhanyod ezért várom én:
ó szerelem, nyisd meg csatornáid,
s kínt, örömet zuhogtass belém!
 

Véremben öt vagy hat népfaj vegyült el.
De a vér nem beszél,
csak kicsordul, ha megvágom az ujjam,
különben hallgatag üzemanyag,-
szót fogad kormányosának, a szívnek,
amely anyanyelvemen diktálja, hogy:
magyar vagyok;
oly természetesen, ahogy
a Tisza menti baljós réteken
pálma nem, csak parázsló fű terem.

Gépen is szálltam már e föld felett,
rögeivel is már-már elvegyültem;
urak bűnét s szegények vágyait
hoztam őseim emlékezetéből:jóvátenni- valóm van hát elég,
s van évezredes éhségem a jobbra.

Vezekeltem együtt a vétkesekkel,
fölnőttem együtt a föltámadókkal.
Világos szégyenét meg nem bocsájtom
s nem felejtem tizenkilenc kudarcát;
gyerekként néztem, tétlen és tudatlan,
hogy csalta a dúvad vérszagra népem
javát s szemetjét szinte észrevétlen...
Dadogva szólok, nem mint kenetes pap
vagy haragos próféta, úgy beszélek,
ahogy tudok, gyermeki kérkedéssel.

Vessen szemet más nagy hírre, haszonra,
terelje jószágát más zárt szigetre,
te a kerek föld s a testvér-szabadság
sokaságával jársz jegyben örökké!
Te már letörlesztetted vétkeid,
szájára versz benti barbáraidnak,
s tiszta homlokkal lépsz a kinti fénybe;
szíved kétélü cselt már nem melenget,
szád is megnyílhat hát bátor beszédre:

- Tiszteljetek,
Szelídebb végzetekre kiszemelt nemzetek;
hét bűnből, hét sírból kelt föl e nép,
legyőzte hétszer önön végzetét,
s azért lett csalhatatlanul szabad,
hogy egyesüljön megtartó hitekkel,
hogy együtt fájjon gyötrelmeitekkel,
hogy megtegye, mit még tehet az ember:
tartsa az ég ponyváját tárt kezekkel