A liget területen lévő Pázsit közepén kinyílott egy pár Pitypang. Az egyik szép sárga virágú, erős fejletettebb volt, mint a többi. Derűs képet nyújtott, mint a májusi este.

A virág hamarosan magba szokott. Hópehelyhez Hasonló, könnyű kis ejtőernyők övezték a magjait. Terveket szőttek és találgatták:

- Hol tudnak majd gyökeret verni?

- Ki tudja?

- Csak a szél tudja.

Egy szép napon elragadta őket a szél. A magocskák belekapaszkodtak az apró kis ejtőernyőkbe és tovarepültek.

- Sziasztok ... Sziasztok.

Többségük sikeres repülés után mezőkön, kertekben kötött ki. Csak egy volt Közülük, amelyik nemsokára egy Járda szegélyében lévő kis hasadékba esett. Csak egy jelentéktelen kis rögben kapaszkodott meg.

- Ez mind az enyém - mondotta.

Fontolgatás nélkül helyet foglalt. Csírát és gyökeret engedett a szűk kis repedésben.

Pár méterre tőle egy düledező padocskán egy fiú üldögélt. Tekintete zavart és felindult volt. Nagy gondja lehetett, mert kezét ökölbe szorítva, kétségbe esve hadonászott.

Észrevett két gyenge kis levelet a cement közötti repedésben.

- Kár a gőzért, nem fogsz boldogulni, úgy jártál mint én - és eltaposta a fiatal hajtást.

Másnap észrevette, hogy egy megnyomorgatott hajtás kiegyenesedett és a két levélből négy lett. Hosszú ideig szemlélte a bátor kis hajtást. Sőt, naponta visszatért hozzá. Föltűnt neki, hogy rövid nem akarlak belül kinyíltak a sárga virágok és virítottak mintha boldogságukat hirdetnék.

Az idő múlásával a fiú úgy érezte, hogy a harag és a megalázás fájdalma enyhülni kezd benne. Kiegyenesedett és teleszívta tüdejét friss levegővel. Érezte, hogy a gondjai tovaszállnak.

Megvan! Nekem is lehetséges egy újrakezdés.

Nevetni és sírni Szeretett volna. Megsimogatta a virágokat. A növények is megérzik, ha szeretik őket. A pitypangnak is ez volt élete legszebb napja.



Ne kérdezd a széltől, miért ragadott magával. Küzdj, dolgozz akkor is, ha a cement Rideg keze fog tartva.

Ezeket a kis történeteket a szél hozta magával. Csak a szél tudja, hol vernek gyökeret, és hol szöknek virágos díszbe.



(Forrás: Bruno Ferrero - Csak a szél tudja című könyve)

 

"Mindig is furcsa kisfiú volt. Amíg a többi gyerek színes labdákkal játszott, kisautókat tologatott és napsütésben fürödve ugrándozott a burjánzó fûben, ô a kert egy hátsó zugában ücsörgött a kedvenc fája árnyékában, kezében könyvekkel és egy tábla csokoládéval. 

Vagy épp az utcájukban sétálgatott, s bátortalan, nagyon halvány alig-mosolyával, valamint félénk pillantásával illette a vidám fiúkat és lányokat. Azok figyelmét persze egy pillanatra sem tudta magára vonni, de talán nem is akarta. De magában elismerte, hogy egy barátságos pillantás igazán meg tudta volna melengetni a szívét s lelkét. * A vonalak lassan jelentek meg a papírlapon, mintha alkotójuk folyamatosan azon gondolkodna, jó helyre teszi-e ôket. Világos tincsek hullottak a szemei elé, amikor felpillantott a büszke kastélyra, melynek ablakain megvillantak a lusta napfény gyengéd sugarai. A ceruza bizonytalanul megállt az ujjai közt, a következô pillanatban pedig elszántan dolgozott tovább. - Egész szépen rajzolsz - szólalt meg mögötte egy hang váratlanul. Ô megijedt, összerezzent, így az írószerszám megcsúszott a kezében, de nem törôdött vele; felpillantott az ébenhajú fiúra, s érezte a rózsaszín pírt, amely elöntötte az orcáit. - Te tudsz? - Persze. Pálcikaemberkéket. Segítséggel. Gurgulázó kacagást vitt a szél az egyébként csendes birtokon, s egy addig magányos kisfiú ajka óvatos, félszeg, pici mosolyra húzódott. * Sokszor úgy érezte, a szavak elôször a szívében fogannak meg, a fejében fejlôdnek gondolatokká, és a papírra vésôdve születnek meg igazán. A leírt szöveg természetesen sosem tûnt annyira tökéletesnek, mint amilyenre eredetileg tervezte, de tudta, hogy mindezek ellenére visszatükrözik minden egyes érzését, a legféltettebb titkai jelentek meg a pergamenen, és ez hátborzongatóan kellemes volt számára. - Furcsa gyerek vagy - mondta egyszer az ébenhajú fiú, s az ô mellkasában izgatottan verdesett a szíve, mert ez a hangsúly nem gunyorosan hangzott, hanem kifejezetten elismerôen. Lepillantott a dalszövegre, amit az elôzô egy órában vetett papírra, és sötétkék szemei boldogan megcsillantak. * Finom ujjak pendítettek meg a húrokat, és lágy akkordok zendültek fel. A szoba ablaka tárva nyitva volt, az egyszínû függönyt finoman meglibbentette a szabadból beszökô szellô, így olyan hatást keltett, mintha táncot lejtene. A szíve egy ütemre vert a zenével, mint mindig, s teljesen átadta magát a dalnak, eggyé vált vele. Csodálatos módon az érzelmei szólaltak meg egy olyan nyelven, amit valószínûleg ô egyedül értett meg ebben a világban. Beleélte magát a játékába, de résnyire nyitott szemhéja mögül látta az ámulatot az ébenhajú fiú arcán. És az a régen oly kicsiny mosoly igazi mosollyá vált. * Pajkos szellôk játszottak a tincseivel, simogatták meg az arcát, s az orrába szállt a víz illata. A madarak vígan szárnyaltak a felhôtlen, tiszta kék égen és mindaddig ismeretlen dalokat fütyültek el; a dallam belopta magát a fülébe, s szinte észre sem vette, micsoda jókedv telepedett rá. A homok finoman ölelte körül a lábát, s mikor ültében hátradôlt, a haja mintha egyesült volna a szemcsékkel. A nap végigsimított a bôrén, mielôtt egy árnyék vetült volna nyurga testére. - Ezek gyönyörûek! - Nem értette, miért mondták ezt neki, mert a mellette heverô kavicsok és kagylók ugyanúgy a partról származtak, mint az ébenhajú fiúé. A barátjáé." 

"Az ágyához léptem halkan, hogy ne hallják meg, és megfogtam a kezét. -Mami, mami ébren vagy? Hallasz mami? - szólítottam meg suttogva. Nem válaszolt nekem, hisz már pár napja nem tudott. Ott feküdt az ágyon, kómába esett, bár akkor még mit sem tudtam arról, hogy mi az. Azt hittem, hogy csak alszik. -Nagymami, nagymami hallasz? - ismételtem meg ismét a szavaimat. Erre sem válaszolt, de éreztem, hogy a keze még meleg, nem halhatott meg! A mami él. S csak bíztattam magam, hogy mélyen alszik. Ezért inkább hagytam pihenni, majd elmentem aludni. Másnap anyu azt mondta mennünk kell (nekem, 2 hugomnak és unokabátyjámnak) a másik nagymamámhoz, de nem indokolta meg, hogy miért. Csak annyit mondott, hogy egy kis nyaralás a mamánál. Én persze megörültem neki, mert nagyon szerettem ott lenni. Azt mondta anyu, hogy búcsúzzunk el mamitól, aki ott feküdt az ágyában és még mindig aludt. Soha nem felejtem el az arcát, ahogy ott fekszik és egy-két csô kiáll belôle. A mamánál voltunk 2 napig, majd haza mentünk. Már akkor éreztem, hogy baj van. Anyu engem az ölébe ültetett, tesóimat pedig maga köré vonta. Csak annyit mondott: -A mami meghalt, ezért vittünk el titeket a mamához, mert tudtuk, hogy még aznap meg fog halni, nem akartuk, hogy itt legyetek. - mi erre sírni kezdtünk, zokogni, majd csak annyit kérdeztem: -Anyu, mikor a mami meghalt te sírtál? -Nem, megvártalak titeket. - csak ennyit mondott. A világ legjobb mamája halt meg aznap, örökké hiányozni fog. Halálával egy kis darabka kiszakadt a szivembôl. Soha nem felejtem el Ôt."





 

Egy tragikus eset, ami nem rég megesett.

Volt egy pár, mely szerelmes, szívük a szóra engedelmes.

Minden nap találkoztak, az életről együtt álmodoztak.

Lassan eltelt a forró nyár, szívüket hűsítette az ár.

A szerelem megmaradt, bár az idő elszaladt.

Egy napon veszekedtek, a dühtől mindketten reszkettek.

Egymáshoz bántó szavakat kiabáltak, a kezek most elválltak.

A szél egyre jobban fújt, a lányhoz egy kéz nyúlt.

Karját megfogta, egyre jobban szorongatta.

Hiába védekezett, testével reszketett.

Hirtelen elengedte, a szépet elfeledte.

A lányt erősen megütötte, akkor szívét is eltörte.

Gúnyosan mondta: nem kellesz, miattam többet nem szenvedsz.

Soha többé ne keress, engem Te ne szeress.

Megbánod, amit velem tettél, hogy ellenem vétkezni mertél.

A srác a földre esett, szavakat keresett?

Kérlek, ne féljél, pár perce még szerettél.

A lábai elé borult, hibájából okult.

De a lány meg nem bocsátott, szavakkal átkozott.

Könnyek futottak végig az arcán, senki sem tudott segíteni bánatán.

Elindult hazafelé, csendesen nézett maga elé.

Otthon a szobájában sírt, könnyeivel nem bírt.

Úgy döntött nincs miért élni, a világtól nem akar félni.

Elvesztette szerelmét, vele együtt az életét.

Levelet írt, közben pedig sírt.

Ekképp fogalmazta meg gondolatait,a rég elmúlt álmait.

Megbántottál Kedvesem, tönkretetted szerelmem.

Nincs miért élnem, már a boldogságot nem remélem.

Ha majd értem szólnak a harangok, tudd, hogy most is Rólad álmodok.

Szívemet megsebezted, lelkemet rég elvetted.

Utolsó napomon nem leszel velem, fájni fog ez nekem.

Egyedül teszem meg az utolsó lépést, érzem belül a halálnak tépését.

Síromhoz ne merj közel menni, se könnyeket ejteni.

Ha majd egyszer hiányzom, már nem haragszom,

Gyere majd ki, nézd, mit tettél, tudom, hogy sose szerettél.

Mindig is imádni foglak, egyszer új világba hozlak.

Befejezte a levelet, aláírásként egy könnycseppet ejtett.

Vitte csendesen magával, de nem találkozott a halállal.

Felmászott egy szikla tetejére, szüksége volt minden erejére.

Utolsó pillantást vetett a tájra, emlékezett a szerelmes vágyra.

Könnyei patakként szaladtak, de ki nem apadtak.

Érted teszem, életem, elveszem.

A Nap szomorúan nézett, az Ő szíve is vérzett.

Lassan zuhant a mélybe, senki se látta a csendes éjbe.

Még most is üvöltötte szeretlek, soha nem feledlek.

Lelke a magasba szállt, az angyala a felhőn állt.

Meghalt érte, pedig senki nem kérte.

Meghalt!- a szél vitte, a srác el nem hitte.

Nem ment haza többé, a nyugalom az övé.

Barátai napokon át keresték, hisz ők mindig is szerették.

Egy csendes este megtalálták, de már vérben fagyva látták.

Kezében a levél megcímezve, szíve el volt vérezve.

Az írás olvashatatlan, szíve hontalan.

Egy őszi napon eltemették, végleg elengedték.

A koporsó hideg, mint a jég, érte sírt az ég.

Valaki a kapuban várt, nem felejtette a szerelmes nyárt.

Talpig feketében, szerelme emlékében.

A temetőben-csendben állt, a szomorúság a szemében hált.

Még most se tudja elhinni, hogy szerelme mért akart elmenni?

Végleg eltűnt, itt hagyta, szívét a halálnak adta.

Csendesen a sírhoz lépett, a fájdalomtól lelke égett.

A szemei bánatosak, az álmok fájdalmasak.

Kint állt, de meg nem tudott szólalni, szinte sóbálvánnyá változott, nem tudott megmozdulni.

Egész este, csak várt, hogy majd hozzá szól, nem értette, hogy már minden holt.

Egész este, csak a koporsóra könnyeket ejtett,s belül szerelméért reszketett.

Órák teltek el végül elmondta: szeretlek, de érted már semmit se tehetek?

Mért hagytál egyedül, csend csak fájdalmat szül.

A csendben egy hang suttogott, az Ő hangja szívében búgott..

Azt hitte csak képzelődik, csak a hangjára emlékezik.

Előlépett egy angyal, talpig fehérben. Szíve még égett a pokol tűzében.

Tudtam, hogy eljössz értem Szerelmem, gyere, fogd örökké az én kezem.

Azt hittem, el tudlak majd itt feledni, de lelkem súgja, Téged kell szeretni.

Ezek voltak az utolsó szavak, ez volt a pillanat, amikor összeértek az ajkak.

Jött a reggel, mennie kellett, kedvesétől könnyes búcsút vett.

A srác könnyei csak folytak, szívéhez az ördög angyalai szóltak:

Vedd el az életed, hisz még, mindig szereted.

Megtette az életét elvette.

Vére a földre hullott, szíve csakis hozzá húzott.

Újabb temetés, újabb könnyek, az angyalok ismét eljöttek. 

 
A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban, a régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak.
A meghitt gyerekkori karácsonyok, amikor a nagy barna mackót, vagy a villanyvonatot kapta. A későbbi éveken, amikor már felnőttként saját családjával ünnepelt.
A kislánya földöntúli boldogsága a játék baba, vagy a bababútor láttán.
Istenem, hogy tudott örülni, és mennyire szeretett hozzábújni - gondolta a férfi. Mennyire apás volt.
Már régóta nem várta a karácsonyokat, sőt egy idő óta egyenesen gyűlölte.
A válása utáni magányos karácsonyokra sem szívesen gondolt. Amióta pedig az utcán tengette életét, gyűlölt minden ünnepet
Ez a hatodik karácsony, amit hajléktalanként az utcán élt meg, és számára csak az emlékek maradtak.
Megszokta a számkivetettek és megvetettek életét. Először még zavarta egy-egy szánakozó adomány elfogadása, mára azonban a teljes közönyösség és beletörődés vált az életszemléletévé.
A telet nem szerette a hideg miatt, a többi évszakok elfogadhatóvá váltak. A lényeg, hogy legyen egy kis ennivaló és néha-néha valami innivaló.
Az ital, az jó. Elbódít és segít elfeledtetni a kilátástalan helyzetet
Ismét érezte a csontokig hatoló hideget. Felnézett az égre és úgy gondolta, 10-11 között lehet az idő.
Elhatározta, hogy minden ellenérzését félretéve, elmegy a menhelyre ebédelni.
Nem szerette a menhelyet. Nem tudta meghatározni az okát, de nem szerette. A menhelyen jó meleg, néhány ismerős sorstárs barátságos köszöntése, és ünnepinek éppen nem nevezhető ebéd fogadta.
Az ebédosztó, mikor rákerült a sor megkérdezte, tegnap este miért nem jött, hiszen sült hús volt és még egy szelet sütemény is.
A férfi csak megrántotta a vállát, de nem válaszolt. Az ebédosztó - mintegy kárpótlásul - két kemény tojást adott a főzelék mellé.
A leves meleg és sós volt. Más jót nem igen lehetett elmondani az ételről
A főzelék íztelen volt, ráadásul nem is szerette. De meg kell enni, mert szüksége van az energiára. A férfi lassan evett és minden falatot jól megrágott.
Nem volt miért sietni. Régóta nem volt miért sietni.
A két tojást a végére hagyta, majd gondolva a holnapra is, csak az egyiket ette meg. A másik kemény tojást egy kétes tisztaságú zsebkendőbe csavarta és a szatyorba rejtette.
Amikor kifelé indult, meglátta a menhely vezetőjét. Nem akart vele találkozni, mert tudta, hogy megint rákezdi, hogy miért az utcán tölti az éjszakát. Szerencséje volt, mert megállították a menhely vezetőjét. A férfi kihasználva a helyzetet, gyorsan távozott.
Az utcán csoszogva megindult a körút felé. Azt gondolta, karácsony lévén az emberek talán adakozóbbak. A szokott helyére ment. Igaz, nem a legjobb hely volt a körúton, de néha egészen jó kis pénz összejött.
A forgalom hullámzó, de inkább gyér volt. Ennek megfelelően a kocsiból kinyújtott forintok is igen kevés összeget adtak ki. Már sötétedni kezdett, és alig több mint négyszáz forint gyűlt össze. Megvárom, amíg teljesen besötétedik gondolta a férfi, azután elmegyek. Sok jó már úgysem lesz.
Ahogy csoszogott a kocsik között látta, hogy a következő autó ablaka leereszkedik és egy kéz az alamizsnát nyújtja. Óda csoszogott, hogy elvegye a pénzt
A férfi és a sofőrülésen ülő nő tekintete egyszerre találkoztak. Mindketten megkövülve nézték a másikat.
- Apa? - csúszott ki önkéntelenül a nő száján a kérdés.
- Kislányom - dadogta a férfi zavartan.
A lámpa zöldre váltott, de a nő nem indult el. A két ember zavartan megmerevedve nézte egymást.
- Anya miért nem indulsz már? - csivitelte a hátsó ülésen ülő aranyszőke hajú kisfiú.
- Drágám, valami baj van? - kérgezte a nő mellett ülő férfi is.
A hátsó kocsik előbb bősz dudálásba kezdtek, majd szép sorban kikerülték a zöld lámpánál veszteglő kocsit.
A nő visszarakta a fémpénzt a tárcájába, hosszasan kotorászott benne, majd a férfi kezébe nyomott két papírbankót. Az ismét zöldre váltó lámpánál, visító kerekekkel indítva, vadul elszáguldott az autó. A férfi a kezében lévő két darab ötezrest nézte, és szeme megtelt könnyel.
Először könnyezett amióta az utcán él, és először érezte, hogy megalázták.

 

A szeretet benned van, csak az a kérdés, hogy mennyire engeded kinyitni, azt a kiskaput, amin keresztül eljuthat másokhoz is.
Amikor feltárul a szíved, akkor a szívcsakrád is gyógyul. Hirtelen úgy érzed, hogy mindent kiadnál magadból, és semmit sem kell megtartanod, mert úgy is visszakapod. Sőt még többet is, mint amint vártál.
Ha engeded a szeretetet áramolni, vagyis nem csak kiadsz magadból, hanem be is engeded a szívedbe, akkor a szeretet áramlásán keresztül gyógyul a lelked is.

Ugyan olyan fontos, a szeretet befogadását megtanulni, mint a kiadását.
Sokan panaszkodnak, hogy úgy érzik, őket nem szereti senki. Pedig ez biztosan nincs így, csak valamiért nem merik elfogadni a szeretetet másoktól. Talán félnek attól, hogy akkor nekik is viszonozni kell a szeretetet. A szeretetet soha nem kell viszonozni, ez nem egy kötelező műfaj! Ezt mindenki magában érzi. Soha nem szabad, hogy rutinná váljon, mert az már nem az önzetlen szeretet. Akkor már nem tiszta a szándék mögötte.

Az önzetlen, tiszta szándékú szeretettel gyógyítod önmagad, és azt akinek adod. Hiszen a szeretet ,,minden".
A szeretet mindenben benne van. Fűben, fában, a galambok turbékolásában, a hajnali napfelkeltében, és az esti naplementében, az ételben - melyet szeretettel készítenek....
Aki képes felismerni ezeket az ,,apróságokat", az felismeri a jót is. A jó, pedig pozitív energiát gerjeszt, ami kitisztítja a negatív beidegződéseket, és ezáltal a gyógyító folyamatok beindulnak.
És, hogy honnan tudod, hogy tiszta szeretetet adtál?
Utána nem gondolsz arra, hogy mégse kellett volna!
Nincs olyan érzés benned, hogy: Túl sokat adtam! És alig kaptam valamit.
Nem vársz érte cserébe semmit, és legközelebb is megtennéd.
És minden körülmények között örülsz annak, hogy így tettél.

Elődeink hittek a szív bölcsességében, azt mondták róla: égi adomány.
És még azt is mondták: a jóságnak jóság, a szeretetnek szeretet a jutalma.
A lélek valamennyi nagy képessége jutalomra vágyik: a becsület becsületet vonz; a szelídség tompítja a dühöt; a bátorság tettre buzdítja a halvérűt; a bölcs belátás megfontolásra inti a vakmerőt; a mértékletesség lecsöndesíti a túlzottan sóvárgót; az érdeklődés felpezsdíti az érzéketlent; az adakozó példát mutat a fösvénynek, az előrelátó a tékozlónak.

Élj te is a lélek tudása, a szív bölcsessége szerint!
Álnokok, szemérmetlenek, irigyek, hitszegők, puhányok, felfuvalkodottak álmodnak nagy lélekről. S bár tudják, ostobaság olyan ösvényen haladni, amely sehová sem vezet, mégis csupán álmaikban térnek le róla.
De te tudd: a szeretet útja az egyetlen, amely egyesíti magában a bölcs célt, az okos belátást és a jó szívet.
Tiszta gondolkodás, őszinte, igazlelkű beszéd, tartózkodás és önuralom, kevés szó, szeretetteljes szív, nagy erények, melyek láttán földig hajolnak a fák és felragyognak a csillagok. 

Ez a jelenet a British Airways London-Johannesburg közötti járatán történt meg.

Egy ötvenes fehér asszony egy fekete mellett ül. Láthatóan nagyon zaklatott, hívja a stewardesst.
A légikisasszony kérdezi:
Mi a probléma, Asszonyom?
A fehér nő: talán nem látja?
Egy fekete mellé ültetett engem.
Nem bírom elviselni, hogy egy ilyen gusztustalan lény mellett kelljen ülnöm.
Adjon nekem egy másik ülést. Kérem.
A légikisasszony: Nyugodjon meg, a gépen majdnem minden ülés foglalt.
Megnézem, hogy van-e még szabad hely.
A légikisasszony elmegy és néhány perccel később visszajön. Asszonyom, mint ahogy gondoltam, nincs több üres helyünk a turista osztályon. Beszéltem a parancsnokkal és ő megerősítette, hogy a bussiness classon sincs több hely.
Van azonban egy hely az első osztályon.
Mielőtt az asszony bármilyen megjegyzést tehetne, a légikisasszony folytatja: a mi légitársaságunknál egyáltalán nem szokás, hogy egy turista osztályon ülő utasnak engedélyezzék, hogy átüljön az első osztályra de figyelembe véve a körülményeket, a parancsnok úgy találta, hogy valóban botrányos arra kényszeríteni valakit, hogy egy ilyen visszataszító ember mellett üljön.
A légikisasszony a feketéhez fordul: Nos, kérem Uram, ha úgy kívánja, vegye a kézipoggyászát, mivel az első osztályon a szabad hely Önre vár.
A körülöttük levő utasok, akik elképedve asszisztáltak a jelenethez, felemelkedtek és tapsoltak. 

Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új "álomautót".

Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és lükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.

A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni:

"Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!"

"Bácsi kérem, ne haragudjon!" - válaszolta a fiú.

A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta:

,,Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább."
És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van.

"Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát."

Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.

Az eset után a kocsin soha nem csinálta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.

Jézus halk szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az amit éppen véghez akarunk vinni, stb.

Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra vagy megvárod míg megdobnak kővel? 

Egyszer egy fiatalember, aki komoly lelki életet élt, elment egy bibliaórára egy baráti családhoz. Csütörtök este volt. A találkozót vezető házaspár az imaórát két részre osztotta: hallgassuk Istent, és engedelmesen kövessük, amit kér tőlünk. A fiúnak szünet nélkül az járt az eszében, vajon Isten ma is beszél még az emberekkel? A bibliaóra után barátaival még betértek egy kávézóba. A találkozón elhangzottakról beszélgettek.Mindannyian elmesélték, hogyan vezette őket Isten különböző utakon. Este tíz óra körül járt, amikor a fiatalember elbúcsúzott a barátaitól. Beült az autójába, és imádkozni kezdett:

- Istenem, ha még beszélsz az emberekkel, szólj hozzám. Hallgatni fogok a szavadra, és mindent megteszek, hogy engedelmesen kövessem, amit kívánsz;
Ahogy a város főutcáján hajtott, egyszerre különös gondolata támadt, mintha valaki azt mondta volna neki:

- Állj meg, és vegyél egy liter tejet!

Megrázta a fejét, és hangosan megkérdezte:- Isten, Te vagy az?;

De mivel nem kapott választ, továbbhajtott. De a hang újra megszólalt: - Vegyél egy liter tejet!

A fiatalembernek eszébe jutott a bibliai idézet, amikor a kis Sámuelhez szólt Isten, és ő nem ismerte fel a hangot.

- Rendben van, Istenem, ha valóban Te vagy az, akkor megveszem a tejet. Nem gondolom, hogy ez túl nagy próbatétel volna.

Megállt, megvette a tejet, és folytatta az útját hazafelé. A következő kereszteződésnél újra egy különös belső ösztönzést érzett: - Fordulj be ebbe az utcába!

Ez valami őrület, gondolta magában, és ment tovább. De újból érezte, hogy be kellett volna fordulnia. Visszafordult hát, és követte a hangot. Félig tréfásan, félig komolyan azt mondta magában: - Rendben, Istenem, megteszem!

Ment tovább az úton, elhagyott több kis utcát, míg egyszerre azt érezte, meg kell állnia. Megállt hát, és körülnézett. Tipikus városi környék volt, lakóházakkal és boltokkal. Nem a legjobb, de nem is a legelhanyagoltabb negyed. Az üzletek már bezártak, és a legtöbb ház ablaka sötét volt. Csak egy házban égett a lámpa az utca másik oldalán. A fiú újra hallotta a hangot:

- Menj, és add oda a tejet azoknak az embereknek, akik abban a házban laknak, a túloldalon.

A házra nézett. Kinyitotta a kocsiajtót, és kiszállt. De azután kétségei támadtak, és vissza akart szállni.

- Uram, ez őrültség! Hogy csengethetnék be egy idegen házba éjfélkor?

A gondolat azonban, hogy oda kell adnia a tejet, nem hagyta nyugodni. Elindult hát, miközben azt mondta magában:

- Rendben van, Uram, ha Te mondod, megyek, és odaadom a tejet ezeknek az embereknek. Ha az Úr azt kívánja, hogy őrültként viselkedjem, hát jó. Én engedelmeskedni akarok Neki. Valami célja biztosan lehet; Ha pedig ki sem nyitják az ajtót, azonnal visszafordulok.
Átment az úton, megállt az ajtó előtt, és megnyomta a csengőt. Bentről mintha egy gyerek sírása hallatszott volna. Egyszerre egy érdes férfihang szólalt meg: -Ki az? Mit akar?

Az ajtó kinyílt, mielőtt a fiú elfuthatott volna. Egy férfi állt előtte farmerben és ingben. Elég kellemetlen szag áradt róla, és nem látszott különösebben boldognak sem a fiatalember láttán.

- Mi történt?

A fiatalember gondolkodás nélkül átnyújtotta az üveg tejet, és azt mondta: - Ezt önöknek vettem.

A férfi megragadta az üveget, és beszaladt a házba. Azután egy nő szaladt át a folyosón kezében a tejjel, valószínűleg a konyha felé sietve. Mögötte a férfi, karján a síró csöppséggel. Amikor a férfi visszajött, a fiú látta, hogy a szemében hatalmas könnycseppek csillognak, majd zokogva azt mondta:

- Imádkoztunk. Nagyon sok tartozást kell kifizetnünk ebben a hónapban, és épp elfogyott minden pénzünk. Nincs több tejünk a kicsinek.

- Kértem az Urat, mutassa meg, hogy tudnék tejet szerezni a kicsinek.

A felesége is kikiáltott a konyhából:

- Én arra kértem Isten, küldjön egy angyalt. Ön egy Angyal?
A fiatalember kivette a zsebéből a pénztárcáját, és minden pénzét odaadta a férfinek. Azután megfordult, és szemében könnyekkel visszament az autójához. Megtapasztalta, hogy Isten ma is meghallgatja az igazak imáit.Ha ezt a szöveget olvasod, ez azt jelenti, hogy Isten hozzád is szól. Annyi hangot hallasz napközben. Az a legfinomabb, amely a szeretetre hív, Isten hangja. Ez az üzenet Isten vágyának egy szikrája, Aki arra vár, hogy valaki meghallja a hangját. Szítsa fel benned ez a kis szikra a vágyat, hogy hallgasd Őt, aki annyi mindent szeretne mondani neked. 

Egyszer egy pap New York Bowery nevű részén járt, ahol sok a hajléktalan.
Három barátjával épp a komp felé igyekezett. Útközben láttak egy rongyokba öltözött embert a járdán ülni. Nagyon piszkos volt, és szemmel láthatóan depressziós. Amikor atekintete összetalálkozott a papéval, intett neki,
hogy menjen oda hozzá. A pap meghatottan elindult felé. A barátai azonban gyorsan rászóltak: ,,Csak nem mész oda ahhoz a csavargóhoz?!" A pap elengedte a füle mellett barátai figyelmeztetését, és odalépett a hajléktalanhoz. Pár szót váltott vele. Aztán rámosolygott és indult a komphoz.
Amint a beszállásra várakoztak, a hajléktalan futva odajött hozzá, és zokogott, mint egy gyerek. Előhúzott egy fegyvert, és azt mondta: "Atyám, ma reggel, mielőtt találkoztunk, arra készültem, hogy befordulok egy sikátorba, és szétloccsantom a fejemet. Amikor ön felbukkant, intettem és ön odajött. Válaszolt a hívásomra és a könyörgésemre. Aztán úgy beszélt velem, ahogy azzal beszélnek, akit szeretnek, de nem ez tartott vissza attól, amit terveztem. Távozóban a szemembe nézett, és rám mosolygott. Hét év óta ez volt az első jele az emberi szeretetnek, ami felém irányult, és el akartam mondani, hogy a mosolya visszaadta ma az életemet." Aztán beszélgettek még egy kicsit kettesben, a pap megtudta, hogy ez az ember valamikor orvos volt a John Hopkins Kórházban. A pap megáldotta, majd folytatta útját.


Később a pap elment a kórházba, és kérdezősködött a férfi felől. Különböző orvosoknak és nővéreknek említette meg az illető nevét, és azt mondták, hogy tényleg orvos volt itt, de valami probléma miatt távozott. Senki sem tudta megmondani, hogy hol tudná megtalálni.


Három évvel később csörög a telefon, és egy kellemes hang üdvözli a papot.
"Halló, itt Dr. Lawson. Emlékszik még rám? A kikötőben találkoztunk. Ismét itt vagyok a kórházban. Csak azt akartam mondani, hogy milyen sok múlik egy mosolyon - néha minden egy mosolyon múlik." 

Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni. Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd később válaszolok neki.

Végülis úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.

Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. . Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont úgy néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.

Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki. Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.

Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.

Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 –ig olvasok, vagy játszom a computeren?
Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi szerelem emlékén…..és meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.
Ők is lesznek öregek.

Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.

Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.

Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. . Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha… vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/

Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz! 

Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél, 

hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt.

Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem.
Tudtam, hogy igazad volt, Anyu, és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki hazaindult.

Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza
fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén!

Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott.

Ahogy fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint mondják, hogy a másik sofőr ivott. És most én vagyok az,akinek ezért meg kell fizetnie!

Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek siess! Hogy történhet ez meg velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér, Anyu, és a legtöbb az én saját vérem. Hallom, az orvos azt mondja, Anyu, hogy már nem tud segíteni rajtam.

Csak azt akarom mondani, Anyu, esküszöm, tényleg semmit sem ittam. A többiek voltak, Anyu, akik semmivel sem

törődtek.

Valószínűleg a másik sofőr is egy ilyen buliban volt, mint én, Anyu.
Egyetlen különbség van csupán: ő volt az, aki részeg volt, és én vagyok az, aki most meg fog halni!

Miért isznak az emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi!
Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belém jött, Anyu, körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem,és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén!

Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És mondd meg Apunak, hogy legyen most bátor. És ha már a mennyországban
leszek, Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya".

Valaki mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom.

Már alig kapok levegőt, Anyu, és nagyom félek. Kérlek, ne sírj miattam, Anyu. Mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád!
Mielőtt elmegyek, van egy utolsó kérdésem, Anyu:

NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN,

MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI??? 

 Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy 10 éves kislány, aki két
testvérével, apukájával és anyukájával élt együtt, egy nagyon boldog,
nagycsaládban.
Egy szép, hóeséses téli estén együtt ülték körül a nagy ebédlőasztalt, hogy
közös erővel levelet írjanak a közelgő Jézuskának.
A kislány szomorúan ült a papír felett, miközben testvére játékok nevének
százait vetette a fehér lapra. A kislány szomorkás arcára édesanyja is
felfigyelt, aki megkérdezte a csöppséget, miért nem írt még egyetlen sort
sem.
A kislány válasz helyett a könnyeivel küszködött, de azért nagy nehezen
elárulta, hogy azért pityereg, mert ő egy nagyon nagy dolgot szeretne kérni
karácsonyra. Egy olyat, amit még talán a Jézuska sem teljesíthet. Anyukája
megnyugtatta a pityergő kislányt és elmesélte neki, hogy egyetlen egy olyan
személy létezik a világon, aki a Földön élő összes gyermek kívánságát
teljesíteni tudja. Ez pedig pont az a személy, akinek a levelet kellene
írnia.
A gyermek, miután kissé megnyugodott, a következő betűket kanyarította a
papírra:
Kedves Jézuska!
Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden
kívánságomat teljesíteni tudod.
Én egy nagy ajándékot szeretnék kérni tőled. Nagyon szeretem a nagypapámat,
aki nagyon nagy beteg, és már a doktor bácsik sem tudják meggyógyítani.
Amióta beteg, már nem játszik velünk és mosolyogni sem mosolyog. Én azt
szeretném karácsonyra, hogy a nagypapa legalább még egyszer rám mosolyogjon.
Teltek múltak a hetek és elérkezett a szenteste. Mindnyájan együtt állták
körül a karácsonyfát, a nagypapa pedig a karosszékében ülve, éppen hogy csak
látta a karácsonyi gyertyák lobogó fényét. Érzéseit kimondani, a tüdejében
elhatalmasodó daganatoktól már nem tudta.
A rengeteg játék, ruhanemű és csokoládé mellett, persze a nagypapának is
jutott egy masnival átkötött kis doboz. Az egész család odagyűlt a fotelja
mellé és mindenki kíváncsian várta, őt vajon mivel lepte meg a Jézuska.
A nagypapi kinyitotta a dobozt, amelyben egy boríték volt. Mindenki
türelmetlenül várta, mit tartalmaz a borítékba rejtett papír.
A következő sorokat kezdte felolvasni a nagymama:
Kedves Jézuska!
Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden
kívánságomat teljesíteni tudod…
A kislány egyből megismerte a Jézuskának írt levelét. Felnézett a
nagypapára, aki most őt nézte, szájának szegletében egy apró piciny
mosollyal. Ez volt a nagypapa életének utolsó mosolya, ami csak a kislánynak
szólt.
Ez a kislány, azóta minden évben levelet ír a Jézuskának, mert ő már tudja,
hogy az igazán fontos kívánságok az év legfontosabb napján valóra válnak. 

  "Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó.
Egyik nap jött egy kisfiú.
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket -válaszolta a tenyésztő.

Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal, csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást.
De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból.
Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.
Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:

- Őt kérem!
- Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod - reagált rá a tenyésztő.
Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig.
A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézisa van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú.
Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
- Mennyit kell fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.
- Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!
 

Végtelen szeretetemmel átölellek kedves, halld a Szellem üzenetét.
A feltétel nélküli, őszinte, tiszta szeretetről szeretnélek tanítani benneteket.
Most, amikor ilyen válságos időket éltek át, a lélek őszinte,
tiszta, határtalan szeretetre vágyik.
Vágyik arra, hogy valaki szívből átölelje, megmelengesse lelkét,
és szívében lángot gyújtson.
Nagyon fontos most a tiszta emberi érték!
Az embert önmagáért kell szeretni, nem pedig azért, milyen cselekedett hajt végre,
vagy nyilvánul meg benne.
Sokszor történik, és ebben az Új Világban, egyre gyakrabban fordulnak elő olyan
történések, olyan emberi életek és értékek, amelyeket a puszta fizikai elmétekkel
nem tudtok megmagyarázni.
Nem tudjátok átlátni, sőt még logikai következtetéseket sem tudtok kivonni belőle.
Ilyenkor nem célszerű, ha azt a személyt, aki ezt a megvalósító kódot hordja magában,
- semmisnek veszed.
Azért, mert értelmed még nem nyílt meg az ő vállalása felé, nem váltál vele szemben
befogadóvá, nem ítélheted el őt, nem tagadhatod meg sem ő magát, a lényét, sem azt
az eszmét, amit képvisel.
Az embert pusztán önmagáért kell szeretned, nem azért amit képvisel!
Mindenkinek meg van a saját helye a társadalomban,
és saját értékei szerint tudd előre haladni.
Ítélkezni senki felett nem célszerű, és valójában nem teheted meg!
A lélek egy tapasztalási folyamaton megy keresztül, amelyben éretté válik.
Megérik arra, hogy lelkét tiszta Fénnyé váltsa.
Nem biztos, hogy ezt a célt egy inkarnációs ciklus alatt eléred.
Különbözőek vagytok, és különböző lelkiséggel rendelkeztek.
A cél EGY, - az, hogy elérd a feltétel nélküli Isten Szeretetet,
és összeolvadj vele!
Egyesülj vele, magadba fogadd, és ezáltal tudj hatni!
Ha képes vagy ennek befogadására, akkor már elértél,
átléptél egy olyan kaput, amelyben megvalósítod földi léted,
elfogadóvá - befogadóvá válsz.
Mikor ezen értékrendekkel rendelkezel, már nem merülnek fel benned kétségek,
- tudod, hogy Isten az, Aki megalkotta a Világot,
és te az Ő értékrendje szerint hatsz,
és képviseled Őt.
Ha egy olyan vállalással találkozol, amely számodra nem elfogadható,
azt nem ítéled meg, hanem a legjobb tudásod és összeszedettséged szerint támogatod
azt a személyt, aki ezt megvalósítja,
és feltétel nélküli szereteteddel átöleled őt.
De ehhez még sokat kell tennetek, sokat kell tanulnotok,
főleg el kell rugaszkodnotok az anyag fogságából, és egy magasabb szintre
helyezkednetek, ahol már a mélyebb összefüggésekre is rátekinthettek,
és megértést kaphattok.
Nemcsak akkor kell szeretned, ha azt viszontkapod!
Nemcsak akkor kell áramoltatnod a Fényt, amikor céljaid vannak, az egy természetes
állapottá kell, hogy váljon!
Így haladhatsz előre,
és így tehetsz szert mélyebb megtapasztalásokra.
A feltétel nélküli szeretet egy kód, amelyben önmagadat valóra váltod,
amellyel önmagadat megváltod.
Az anyagi létből kilépsz, és másik valóságba érsz.
A feltétel nélküli szeretet egy olyan kód,
amelyben önmagadat Istenhez emeled, - s ilyenkor feltétel nélkül szeretsz!

Ámen. 

"A szeretet olyan, mint a tűz: ha nem terjed, kialszik."

A világon elterjedt egy szokatlan betegség.
Akik megbetegedtek, azok szíve egyre kisebb lett,
erejük csökkent, vidámságuk alább hagyott.
Az orvosok tanácstalanok voltak.
Rengeteg orvosságot írtak elő, de semmi nem használt.
Még szív átültetést is alkalmaztak.
Az átültetett szív is, pár napra a műtét után,
kezdett összezsugorodni.
Tehetetlen félelem fogta el őket.

A betegség tovább terjedt.
A kórházak megteltek az utolsó ágyig.
Rövid idő alatt mindenki szív bajos lett.
Ágyban fekvő volt az egész világ és a halált várta.

Egyedül egy személyt nem ragadott el a kór.
Idős ember volt, szép, nagy és egészséges volt a szíve,
sőt, a szokottnál is nagyobb.
Nekilátott a beteg ápolásnak.
Azt vette észre, ha megfogta a beteg kezét és rámosolygott
a kis szív azonnal növekedni kezdett.
Amint elengedte, a növekedés megállt.
Fölfedezett valamit.
A szokatlan betegség oka a szeretet hiánya volt.

Nekilátott a munkának.
Betegtől betegig járt.
Fogta a kezüket és nevetett.
Amikor a beteg szíve kellő nagy lett,
ő is képes volt gyógyítani.
Az új orvosság gyorsan terjedt az egész világon.
Világszerte megszaporodtak a nagyszívű emberek.
Mindenkit gyógykezeltek és a szívek egyre nőttek.
Elég volt megfogni a kezet és mosolyogni. 

Taníts meg Uram boldognak lenni,
Tiszta szívemből, könnyen szeretni.
Szállván virágra, miként a lepkék,
Könnyen cikázva, ahogy a fecskék.

Taníts meg engem, tisztának lenni,
Vissza nem nézni, előre menni!
Letenni minden terhet és gondot,
Látni magamban a középpontot. . .

Taníts még nekem egyszerűséget,
Hogy megláthassam mindig a szépet.
Igazgyöngy legyen szellemi lényem
A hamis ékszert még meg sem nézzem!

Taníts meg engem nyugodtnak lenni,
Útra kelőktől, szép búcsút venni.
Túltenni magam, azon mi nem megy,
Erősebb szenved, okosabb enged. . .

Taníts meg engem szerelmet adni,
Nem szalmalángként, parázs maradni.
Embernek lenni, minden esetben,
Segítő erő legyen kezemben!

Hogyan tehessem? Taníts meg engem;
Új reményt adni csüggedelemben!
Mindig, mindenkor emberi szóra,
Könnyet törölni, hajlani jóra.

Taníts meg engem, tanító tettre,
Példás jellemre, hű szeretetre.
Víg mosolyt csalni bánatos arcra,
Taníts meg Uram, erre a harcra!

 

Az apját leütötte a hajókötél, a vízbe fulladt. Az anyja mosóné volt; éjszakai munkában meghűtötte magát, forrólázt kapott, meghalt. A kisfiú egyedül maradt, és még alig volt négy esztendős.


Mikor kivitték az anyját is a temetőbe, a kisfiú elgondolta magában: ,,mármost ki fogja nékem mondani: kedves kisfiam? ki fog énnekem kenyeret adni reggel, este? ki vet nekem már ezután ágyat, ki ad rám tisztát, ha elszennyesedem, ki vesz az ölébe, ki csókolgat meg, hogyha valamim fáj?"

A szomszédok is elköltöztek, ki ide, ki oda, idegenek jöttek a régiek helyébe, akiknél, ha megjelent a kisfiú, ha bekérezkedett ajtaikon, azt kérdezték tőle: ,,mit akarsz? mit keresel itt? takarodjál innen!"

El is takarodott szegény, kiment az utcára, ahol senkit sem ismert, megállt egy szögletnél szépen, s úgy nézett a jövőmenő emberek szemébe: nem hasonlít-e valaki az ő apjához, anyjához? hogy azt megszólíthatná. Hiába nézte azokat, az embereknek más dolguk van, mint az őgyelgő gyerekekre ügyelni. Aki mai világban akar valamit kapni, annak ki kell nyitni a száját. Az igazi koldusgyerek jobban érti a mesterségét; az utánaszalad a cifra uraknak, hozzájuk keni-feni magát piszkos condráival; azok aztán csakhogy megszabaduljanak tőle, vetnek neki valamit. Az olyan koldus, aki csak sírni tud, meghalhat éhen.

Meg is halt volna éhen a kis poronty mindjárt az első két napon, ha egy jámbor, öreg gyümölcsárus-asszony nem árult volna ott azon a szögleten, amelyikhez ő szegődött. Ez csak elnézte, mit ácsorog az a kisfiú ottan olyan sokáig. Talán bizony lopni akar? Mikor aztán látta, hogy estig nem mozdul onnan, megszánta. Kiválasztott számára egy ütődött almát: nesze, fogjad, hanem aztán mármost eredj haza!

A kisfiú hozzá volt szoktatva a szófogadáshoz, s ahogy mondták neki, hogy menjen haza, szépen elindult haza.

Akkor pedig már este volt, és este nagyvárosban minden ház ajtaja be van zárva. A kis árva fiú úgy elsírdogált magában, amikor elgondolta, hogy neki sehova sem lehet bemenni; őreá sehol sem vártak, az ő számára sehol sem vetettek ágyat.

Azután összehúzta magát egy kapu szögletében, s ott nagy sírásában elaludt, álmában megölelgette azt a követ, ami olyan jó volt, hogy gyenge tagjait a szél ellen védelmezte, s azt mondta neki: ,,édesanyám".

Éjszaka is sokszor felébredt, mikor úgy fújt a hideg szél! s nyögve fordult másik oldalára, mikor olyan kemény volt az ágya!

Másnap megint felkereste a jó kofaasszonyt, aki látva, hogy olyan bús szegényke, ismét nekiadta ételmaradékát. Harmadnap, negyednap megint ott találta a jó öregasszonyt.

Ötödnap pedig hiába várt reá a szegleten, sokan jöttek, mentek az utcán, még többen, mint egyébkor, csak az öreg nem jött ezúttal.

A kis árva fiú végre megkérdezte egy féllábú koldustól (nagyobb urat nem mert megszólítani):

- Hol van most a jó néne?

- Ma nem fog itt árulni, fiam, - felelt neki a koldus - mert ma ünnep van.

- De hát miért van ünnep?

- Mert ma született a Jézus, látod, kisfiam, hogy mennek az emberek a templomba.

Ahová annyian mennek, oda tán neki is szabad bemenni, gondolta

a kis árva, s hogyan örült, midőn látta, hogy ebből a nagy-nagy házból, aminél szebb háza senkinek sincsen, nem utasítják ki, nem kergetik el, nem kérdik tőle: mit akar itten? hanem engedik ott gyönyörködni abban a sok szép énekben, s ellenni a sok ékes öltözetű úr között.

Valami nagy tiszteletreméltó ember azután sokat beszélt a népnek, elmondá, hogy született a kis Jézus jászolban, pásztorok között, hogy élt szegénységben, nyomorúságban, s hogy szerette azután is a gyermekeket mindig.

Úgy elhallgatta volna napestig, amit ez a tiszteletreméltó férfi beszélt.

Egész estig mindig talált templomot nyitva; este azután azokat is becsukták, s ő ismét az utcán maradt.

Annyi ablak ki volt világítva, az utcákon fényes hintók robogtak alá s fel; ragyogó boltablakokban fenyőfák voltak kitéve, égő viaszgyertyákkal, cukorangyalkákkal, picike bölcsőkkel, azokban aludt a kis Jézus.

A kis árva úgy el tudta azokat nézni.

Mosolygó asszonyságok jöttek a boltokba, vásároltak azokból a tündéri szépségekből, ki-ki vitte haza, kisfiának, kisleányának - amit a kis Jézus küldött nekik.

Olyan szép a kis Jézus születésnapja!

Csak olyan hideg ne volna ezen a napon! Jó azoknak, akik meleg kályha mellett édesanyjuk keblén hallgathatják a szél süvöltését; de aki nem tudja, hogy hová menjen haza ilyen zord időben!

Ismét csak visszatért a templom ajtajához, ott letérdelt kis kezeit összetéve:

- Édes Jézuska, aki úgy szereted a gyermekeket, ha volna szükséged olyan kis szolgára, amilyen én vagyok, vennél engemet magadhoz...

S a nagy Megváltó meghallá kis szolgája kérését, és elvette őt magához, akit senki sem tartott magáénak a földön. Ott elaludt a kisgyermek, és felébredt - a mennyországban...

Ti, kik vigadtok s örültök szent karácsony napján, emlékezzetek meg azokról, akik éheznek és szomorkodnak!...