Esik a hó és én nézem bentről,
Érzem, hogy te is, csak te fentről.
Álmaimban újra és újra meglátogatsz;
Ott nincs hideg, se hó,
Te akármikor meghallgatsz;
Olyankor minden szép és jó.
Nem bírlak elengedni,
Nem hagyom nélküled az életemet megüresedni.
Hiányzol! kiabálnám néha a semmibe,
Ebbe a kozmikus ürességbe,
Ami itt tátong körülöttem,
De én innen már nem megyek, mert ide jöttem.