Éjfellegekből jött; - sasmódra szállva

tört a szívemre első, lázas álma.

Viharszegett szárnya felém borult

És mit ezeregy éjszakán tanult

Titkor igékbül, holdfényes jegyekbül,

A boldogsággal ámított szivekbül,

Lángoló szóval lihegte felém,

Míg tehetetlen rabul estem én.


- Csak jöjj velem! Odavezetlen téged,

Hol zabolátlan kavarog az élet,

Emelkedő-eső, szilaj hulláma

Vad szirten permeteg-sugárra válva.

Kálváriákra, hol virág terem,

S kígyófullánk virágok kelyhiben.

Vérző tövis közül kell fölemelned,

Mi ott terem szívednek, - a szerelmet.

Akit szeretsz, - majd sírnod kell miatta,

Követned kell börtönbe, gyalázatba,

Aztán sugáros magasokba fel -

S a királynője ott is te leszel.

Hát jöjj, - siess! - - -

S míg félig öntudatlan,

Kiszáradt ajkkal utánasusogtam

A viharok dalát, - habozva, késve,

Nem mertem őt követni - mégse - mégse.

S egyszerre, - gyilkos bosszúsággal telve

Keselyű-karmát vágta a szívembe.

- Verdeste, - tépte, - csattogott a szárnya,

S messzenyilazott a vad éjszakába.


Nehéz, halálos, álomtalan álom,

Meddig tartott az éj? - már nem tudom.

Most hajnal. Most a virradatot várom,

Lábadozón kitárom ablakom.

- És bemosolyog az ég teli kékje,

Tavaszi légben halk hullámú béke.

Enyhe sugárok tiszta balzsama.

- Májusimádság egyszerű szava

Körültem, tán e könnyű, méla nesz? -

Valaki néven szólított. Mi ez?

Egy szürketollú, formás kis madár

Jött észrevétlen, - s valamire vár.

Hogy felémrebben könnyű tolla pelyhe.

Regfuvalom száll halkan a szívemre

S szavától mintha engedne a fagy!


- Te mégis árván, egymagadba vagy!

Vár, készül, tervel minden, ami él,

Te ülsz a bomlott fészek szélinél!

Tavaszidő van. Sugaras, szeles; -

Vigyázz! A többi rendre párt keres, -

Sietve épít új, meghitt tanyát.

S te itt maradnál egész nyáron át?


Ne vond a vállad, hogy: Nem érdemes!

Hátha valaki épé téged keres!

Lásd! Cifra, mézes beszédhez nem ért,

De megfelezné véled életét

Egyszerű izenettel aki küld. - -

Léssz féltveőrzött, mindig megbecsült.

- Aprócska tervek, szűkhatárú vágyak

Közt holnap gondja vet a mának ágyat, -

Én gyógyulást tudok számodra, lásd, van

Fehértornácos, szép falusi házban

Egy ember. - - Jőjj velem! Leszel ugy-e

Őszhajú asszony hallgatag menye?


Még szól! S miközbe húnyt szemmel merengek

Valami rég félbenszakadt dalon.

S miközben a fagy halkan, egyre enged.

Én hallgatom, csak egyre hallgatom. -

Űznöm kellene. Szólni hangosan:

- Nem jó helyen jársz, édes madaram!

Ki hozzám küldött, én - nem ismerem.

Űznöm kellene és - - még nem merem.

Az éjszaka, - a félelmes, a vad, -

Félek, hogy akkor újra rámszakad.