Ketyeg az óra múlnak a percek
rohanó évek a múltba vesznek,
távolba réved könnyező szemem
múlton tűnődöm halkan, csendesen.
Volt egy ősz, sárguló a levelek,
fájdalmas magány tépte szívemet,
vádlón néztem a gyilkos perceket,
kergettem az illékony szerelmet.
Angyal vezette fásult léptemet
hozzád terelve üres lelkemet,
szerelemre gyújtva hűs szívemet
karomba zárhattalak kedvesem.
Teltek, s múltak a szerelmes évek,
a vágy szirmai hullani kezdtek,
boldogság virágán tüskék nőttek,
s jégé fagytak a dermedő szívek.
Meleget árasztott Isten fénye,
újraélt a boldogság reménye,
kéz a kézben léptünk az ösvényre,
nevetve, futva a messzeségbe.