[jegyzet]
Hetven körül
Az ember a világi jónak
Kétszeresen örül.
Halk lesz a szó,
Kettős akkord búg benne mégis,
A szomorú is meg a szép is:
Köszöntő is meg búcsúzó.
,,Köszöntelek,
- Szólnék, - te szép világ, szeretlek'',
De a nehéz szók könnyekként peregnek:
,,Isten veled, Isten veled!''
Hetven felé
Minduntalan búcsúzna már az ember,
És könnyeit szégyenlős szerelemmel
Szemérmes szókba rejtené.
De megered
A szó patakja s szétveti a mellet:
,,Hívlak, szeretlek, kívánlak, ölellek,
Erdők, hegyek, virágok, emberek!''
Hetven körül
Az ember mindennek örül.
Hetven felé,
Mint felhőn át az esti napkorong,
Mindenfelé
Egy fényességes árny borong:
Az Istené.