Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja." (Mt.6, 32)

Nekünk, embereknek megvan mindig az okunk arra, hogy valami miatt aggodalmaskodjunk. Megvannak a magunk reális, valóságos gondjai.
A modern ember szívébe egy egészen különös érzés lopakodott be: az életfélelem. Régebben az emberek a halálfélelmet ismerték. A mai ember azonban az élettől fél. Nem azért, mert olyan félénk lenne, sőt a mai ember bátrabb, extrémebb, mint a régiek. És a modern embert mégis életfélelem gyötri, mert olyan világban él, amelyben minden lehetséges, és annak az ellenkezője is: felemelkedés, lebukás... siker, kudarc... boldogság, szomorúság. Egy kiszámíthatatlan világban él.
Ha legalább azt tudná, hogy van valaki mellette, fölötte, hogy valaki mozgatja, irányítja a dolgokat, tervszerűen dolgozik, valami célja van... ha még azt is tudná, ez a Valaki őt szereti, akkor egyszerre minden elviselhetőbbé válnék. De éppen ezt nem tudja a modern ember. Ezért kell összeroskadnia a gondok alatt, vagy elmenekülni előlük az alkoholba, mámorba, munkába, narkózisba, feledésbe... ha lehet!
Pedig van más megoldás is. Meghallani Jézus szavát: „Én pedig azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok...!" Az aggodalmaskodás ellentéte a hit. Az a hit, amely a sors szeszélyén és látszólagos bizonytalanságán keresztül Istent látják, az Atyát.
Aki tudja, hogy mindennek a végén az Isten békessége van, az a mélységből nemcsak kitalálhat, hanem az a mélységben dicsőítheti is az Isten! Aki pedig Istent dicsőíti, az már nem aggodalmaskodik! ÁMEN!