Egy pillanat, amikor elfogadhatsz,
visszautasíthatsz,
józan maradhatsz vagy
engedhetsz a csábításnak.
Egy pillanat, ami mindenkinek mindig megadatik.
Egy pillanat, amely oly rövid volt és jelentéktelen.
Egy parány töredék az életemből, oly gyorsan suhant el előttem, mint egy hullócsillag a Hold előtt.
És megtörtént.
Egy pillantás alatt kinyíltak a kapuk, odaadtam neked mindent magamból.
Mindent odaadtam, amit egy ember odaadhat egy másiknak.
Reszketve nyíltam meg neked és megígérted, hogy vigyázol rám!
És egyszercsak eltűntél.
Eltűntél egy szó, egy könny, egy sikoly, egy csók, egy ölelés nélkül.
Eltűntél mint kóbor szellő egy tiszta nyári estén, mint egy hópehely ahogyan a földön elolvad.
Eltűntél mint ahogy az elmúló nap éjfél után, ami soha vissza nem hozható.
Éreztem, hogy te vagy a napsugár, amitől a kála kinyílik, de télen elfagy a virág.
Volt egy pillanatod.
Választhattál, hogy elfogadod-e ezt a virágot, hogy vigyázol-e rá, hogy vízbe teszed-e minden reggel.
Választhattál minden elejtett könnyem után, hogy megsimítod-e helyét, minden botor léptem után, hogy kézen fogsz-e.
Most is választhatsz.
De velem, mindez csak megtörtént.
Az ember, hogy megmentse élete romjait
öntudatlanul kapkod bármi iránt,
s elpusztít maga körül mindent
Tetteid arra valók,
hogy megismerjenek.
Céljaid arra,
hogy megismerd önmagad.
És az élet,
 hogy megtedd ezeket.