Csak Te menthetsz meg igazán minket:

csak Te mentheted meg lelkünket.

Csúfos halált vállaltál értünk,

hogy magadra vedd minden vétkünk,

s feltámadva, örökké élve

minket is felragadj az égbe,

hogy Veled együtt dicsően éljünk,

haláltól többé sose féljünk.

Csak Te mentheted meg lelkünket:

mert Te igazán szeretsz minket,

úgy, hogy ezt még mi nem is értjük,

azért van annyi bús ”miértünk”.

Azért nem tudunk fájón sírni,

vétkeink lábad elé vinni,

leborulva, megtőrve mélyen,

bánkódva annyi szörnyű vétken.

Te nagyon szeretsz és megbocsátod,

ha a bűnbánat könnyét látod

szemünkben megcsillanni, hiszen

nem segít rajtunk senkisem

végül ezen a vak világon.

Hiába minden remény, s álom…

Csak Te szeretsz igazán minket,

csak Te mentheted meg lelkünket!